1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ötből négy fiatal felnőtt lakásfelújításra gyűjt lakástakarékkal, csupán kevesebb mint négy százalékuk építkezne az évek alatt így megtakarított összegből – derül ki az OTP Lakástakarék frissen készített felméréséből, amely a 25-40 éves ügyfelek preferenciáit vizsgálta. Havi néhány ezer forint megtakarítás is elég lehet a korszerűsítési beruházások finanszírozására.

A lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkező 25-40 évesek 81 százaléka lakásfelújításra gyűjt, azaz ötből négy fiatal felnőtt ilyen célra használná fel az évek során felhalmozott összeget – derül ki az OTP Lakástakarék e korosztályhoz tartozó ügyfelei körében frissen végzett felméréséből. A második leggyakrabban említett felhasználási cél az ingatlanvásárlás volt a fiatal felnőttek között, 15 százalékuk válaszolta ezt, míg csupán 4 százalékuk használná saját ház építésére a lakástakarékos megtakarítását.

Az építkezésre gyűjtők többet tesznek félre, de hamarabb akarják felhasználni

Az adatokból az is kiderül, hogy a 25-40 éves korosztályba tartozók több mint fele, 56 százaléka havi kevesebb mint ötezer forint betétet fizet, 20 százalékuk 5 és 15 ezer forint közötti összeget, míg havi 15 ezer forintnál többet közel 24 százalékuk tesz félre a lakástakarék-pénztári számlájára.

Azok, akik vásárlásra vagy építkezésre gyűjtenek, jellemzően a legmagasabb betéti kategóriában találhatók, azaz ők rakják félre a legtöbbet, ami érthető is, hiszen ez igényli a legtöbb pénzt. Meglepő viszont az, hogy milyen gyorsan szeretnék ezt megvalósítani, hiszen legtöbben 4 éves megtakarítás felhasználásával vásárolnának új vagy nagyobb ingatlant, illetve építenének vagy bővítenének sajátot a lakástakarék-pénztári szerződéssel rendelkező fiatalok – mondja Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese. A felújításra gyűjtők többsége ezzel szemben ennél hosszabb távon tervez: 40 százalékuk nyolcéves megtakarítási időtartamra szerződött le, míg 25-25 százalékuk négy, illetve öt évre.

Megéri a lakás-takarékpénztárba félre tenni

„Az adatok azt mutatják, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukciók már havi pár ezer forint befizetésével is hatékonyan szolgálhatják a fiatal családok által tervezett lakáscélú beruházások finanszírozását” – véli Köntös Péter. Hozzáteszi: a felmérés azt is bizonyítja, hogy a fiatalokban egyre inkább tudatosul, hogy a lakás-takarékpénztári megtakarításokat nem csupán ingatlanvásárlásra, vagy építkezésre lehet felhasználni, hanem számos egyéb lakáscélú felújításra is, és egyre inkább élnek is ezzel a lehetőséggel.

A lakás-takarékpénztári előtakarékosság nagy előnye, hogy az állam a megtakarítási időszakban az éves betétbefizetések után 30 százalékos, de maximum évi 72 ezer forint összegű vissza nem térítendő állami támogatást biztosít, ami adó- és járulékmentes támogatás. Az állami támogatás kizárólag lakáscélú felhasználás, továbbá minimum 4 éves előtakarékosság esetén vehető igénybe és maximum 10 évig jár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG