3p

Ismét rekorddal zárta az évet ez a piaci szegmens. 2025 mindent vitt az előzetes adatok szerint a használtautó-piacon.

A  hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 920 200 személygépkocsi cserélt gazdát 2025-ben, az előzetes adatok szerint a 2024-ben. Ez az érték 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi rekordot: 2024-ben 906 900 volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt közel 70 százalékkal emelkedett – derült ki a Jóautók.hu összeállításából.

„A piac aktivitására kétségtelen hatást gyakorolt, hogy tavaly ismét 4-5 százalékkal nőttek a reálbérek, és a jelek szerint az olyan alternatív lehetőségek sem vonták el a megtakarításokat a használtautó-piacról – mondta Halász Bertalan, a  jelentést készítő JóAutók.hu vezérigazgatója.  Szerinte ráadásul a kedvező euróárfolyam miatt felgyorsult a használtautó-import, az így lecserélt korábbi járművek pedig szintén megjelentek a hazai kínálatban.

Az Opel még mindig nem kop el

A Datahouse által ma közzétett adatok szerint a belföldi használtautó-piacon 2025-ben is hat márka autói biztosították a teljes forgalom közel felét (48%). Az első helyen az Opel áll: ebből a márkából 95 ezer példány cserélt gazdát, ami 10,3 százalékos részesedést jelent. A Volkswagen, amely 2019 óta áll a második helyen, 10,1 százalékos részarányával stabilan tartja ezt a pozícióját. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 8,1 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 7,9 százalékkal. A BMW az ötödik 6,4 százalék feletti részesedéssel, a hatodik helyre tavaly a Toyota tudott felkapaszkodni 5,6 százalékos részaránnyal – ezt a pozíciót egy évvel korábban még a Skoda birtokolta.

Az autók átlagéletkora nem igazán akar lejjebb gurulni.
Az autók átlagéletkora nem igazán akar lejjebb gurulni.
Fotó: Illusztráció

Szomorú szám – 16,3

A hazai személyautók átlagéletkora folyamatosan nő, 2025 közepére elérte a 16,3 évet. A korösszetétel alakulása belföldi használtautó-piacon is egyértelműen megmutatkozik: a forgalom túlnyomó részét az idősebb és olcsóbb járművek adásvétele biztosítja. A tavaly gazdát cserélő személyautók 39 százaléka legalább 20 éves autó volt. Az érintett autók 21 százaléka a kisautó kategóriába, további 28 százaléka pedig az alsó-középkategóriába tartozik. A belföldi autópark két fő utánpótlási forrása közül az újautópiac tavaly 6 százalékot tudott növekedni: 2025 folyamán 129 400 új személyautót adtak el, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 121 600-as mennyiséggel. Az importált használt autók száma ugyanebben a periódusban 128 100 darab volt, ami több mint 15 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 111 000-es értéket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG