4p

A 25 év alattiaknak automatikusan jár idén az adómentesség, de a családi adókedvezményről vagy a személyi kedvezménről nyilatkozni kell.

Az adókedvezmények összegével több lehet a januári fizetés is, mégis több mint százezren felejtenek el nyilatkozni róla. A legegyszerűbb - akár mobiltelefonon vagy tableten - online nyilatkozni az adókedvezményekről - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A családi kedvezményről sokan nem nyilatkoznak időben

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Idén debütált a 25 év alattiak adókedvezménye is, amely 2022-ben 140 milliárd forintot hagy mintegy félmillió fiatalnál - tette hozzá.

Mindazok ellenére, hogy az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek, mégis sokan feledkeznek meg róla - figyelmeztetett Tállai András. A 2020-as szja-bevallásban több mint egymillióan vették igénybe a családi kedvezményt, ezzel szemben - a munkáltató felé tett nyilatkozat hiányában - a kedvezmény összege mindössze 642 ezer szülőnek növelte meg a 2021 januári fizetését. Valamivel jobb az arány a négy- vagy többgyermekes anyák esetében: a 2020-as szja-bevallásban 57 ezren, 2021 januárjában 44 ezren érvényesítették az adókedvezményt - ismertette az államtitkár.

Illusztráció: Depositphotos
Illusztráció: Depositphotos

Mekkora kedvezményt kaphatunk?

  • Az első házasoknak járó adókedvezmény havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő 24 hónapban a frigyre lépőket
  • A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. 
  • Idén havi 10 ezer forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít. Az adókedvezmény igénybevételére jogosító Kormányrendeletben szereplő további betegségek közül néhány:
    • hallási fogyatékosság
    • látási fogyatékosság
    • mozgásszervi fogyatékosság
    • elzáródást okozó érbetegségek
    • súlyos szervi károsodással járó immunbetegségek
    • veleszületett enzimopátiák, idetartoznak többek között a laktózérzékenység miatt fellépő betegségek
    • emésztőrendszer betegségei, idetartoznak többek között a gluténérzékenység miatt fellépő endokrin- és anyagcsere-betegségek, ezen belül is az I. típusú, és a szövődményekkel járó II. típusú cukorbetegség.

Online lehet leadni a nyilatkozatokat - a 25 év alattiak kedvezményéhez még ez sem kell

Az adóhivatal online megoldásai egyre népszerűbbek, a családi adóvisszatérítéses nyilatkozatok több mint 81 százaléka így érkezett. Tállai András elmondta: pont ugyanezen az úgynevezett ONYA felületen érhetőek el az adóelőleg-nyilatkozatok is, amelyen a kedvezmény érvényesítéséhez szükséges legtöbb adat már szerepel, így csak a hiányzó sorokat kell kitölteni.

A 25 év alattiakat még ez a minimális adminisztráció se terheli - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az adókedvezmény érvényesítését a fiatalnak nem kell kérnie, azt a munkáltató, vagy a rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi.

A nyilatkozatok az onya.nav.gov.hu linken érhetőek el, és tölthetőek ki a legegyszerűbben, ráadásul nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, azt ugyanis az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG