Augusztus végére tenné át a legújabb törvényjavaslat a pénzmosás elleni törvény értelmében kötelező azonosítás határidejét a pénzpiacon – írja a Magyar Nemzet.
Az Országgyűlésnek ma délután benyújtott, Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett javaslat szerint nem június 26., hanem augusztus 31-e lenne a határidő, ameddig a 2017 előtt nyitott banki és biztosítói számlák tulajdonosainak adatait, nyilatkozatit begyűjtheti a szolgáltató.
A módosítás indoklása szerint – ahogy arról az Mfor.hu írt – a Magyar Bankszövetség jelezte, hogy az eredeti határidőig az ügyfelek egy részénél az átvilágítási folyamat nem zárul le, így a határidő lejártával ezeket a számlákat zárolni kellene.
(Bár a bankszövetség szeptember 30-ai halasztást szeretett volna elérni.)
A magyar emberek érdekében a törvényjavaslat célja, hogy kellő időt biztosítson az eljárások lefolytatására, ezzel megakadályozva azt, hogy több mint egymillió ügyfél esetén a banki tranzakciók 2019. június 26-a után bármilyen akadályba ütközzenek – áll Varga indoklásában.
A szolgáltatók a javaslat hatálybalépése után 3 napon belül tájékoztatják azon ügyfeleiket, akik esetében az adategyeztetés még nem történt meg.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




