2p
Több pénzintézetnél már az új szabályok szerint igényelhető a családok otthonteremtési kedvezménye (csok).
A Családok Otthonteremtési Kedvezmény első igénylői az FHB Bankban.

Az OTP Bank tájékoztatása szerint pénteken már a megváltozott szabályok szerint szolgálja ki az ügyfeleket. Számos új lakásprojekt indult a közelmúltban, ezek eredményeként tízezres nagyságrendben épülnek majd új lakások a következő években - hívta fel a figyelmet a bank. E lakások vevői eddig kiszorultak a csok programból, de most megnyílik előttük is a támogatás igénybevételének lehetősége - hangsúlyozta a pénzintézet.

Mi változott?

A módosítások szerint könnyebb lesz a csok igénylése mostantól már a 25 évesnél nem idősebb és a sajátos nevelést igénylő gyermeket nevelőknek, a terhesség elején járóknak, az árvákat nevelő gyámoknak, a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, az új építésű társasházi, illetve ikerlakást vásárlóknak. Könnyítés az is, hogy mostantól akár még tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal. Azon családok, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a csokot, az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges.

Az FHB Bank is arról tájékoztatott, hogy fiókjaiban már az új feltételek szerint érhető el a csok, a módosítások nyomán sokaknak nyílt meg az állami támogatás lehetősége lakás vásárlására, építésére, bővítésére. 

Az Erste Bank válasza szerint a pénzintézet felkészült a kormányrendeletek módosítására, a támogatási kérelmek befogadása a módosításokat is figyelembe véve zavartalanul folyik tovább. A korábban elutasított ügyfeleknek lehetőségük van arra, hogy kérelmüket újra beadják bármelyik bankfiókban, amennyiben a rendeletek alapján támogatásra jogosultakká válnak - írta az Erste.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Mégsem olyan egyszerű ingatlant venni az Otthon Starttal?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 10:21
A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz. A támogatott és a piaci hitelek együttesének már közel 700 ezer forintra jönne ki a havi törlesztőrészlete, amelynek fizetését már csak egy szűkebb réteg képes magára vállalni – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.
Személyes pénzügyek MNB: kötelező lesz ingyenes bankszámlát biztosítani mindenkinek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 07:28
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját. A számlacsomagok és a kapcsolódó szolgáltatások esetében akár tízszeres különbségek is lehetnek az azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek éves pénzforgalmi költségei között.
Személyes pénzügyek Trendforduló? Váratlanul csökkenni kezdett a személyi kölcsönök átlagos összege
Hargitai-Szabó Kata | 2025. augusztus 16. 15:59
Az év eleje óta tartó folyamatos növekedést követően júniusra 3 millió forint alá esett a személyi kölcsönök egy szerződésre jutó átlagos összege. Bár a teljes hitelkihelyezés volumene visszaesett, a szerződések számának ugrásszerű emelkedése egyértelműen jelzi a lakosság hitelfelvételi szokásainak változását.
Személyes pénzügyek Bukhatja az Otthon Startos hitelt, ha nem figyel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 10:45
Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Személyes pénzügyek Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:52
Néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, hogy elkezdhessék az egyeztetést a szeptembertől induló támogatott lakáshitel igényléséről. Mától a tájékoztatásba bekapcsolódik a Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru is.
Személyes pénzügyek Rekordon a tartós befektetések száma, de miért nem nyit mindenki ilyet?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 18:54
A félév végén rekordmennyiségű tartós befektetési számlát (TBSZ) kezeltek Magyarországon, ezeken 7100 milliárd forintnál is több pénz volt. Mindenkinek megéri ilyet nyitni, mégis csak a szupergazdagok élnek a lehetőséggel – erről beszélt Herman Bernadett főmunkatársunk a Trend FM hétfői adásában.
Személyes pénzügyek Nagy tervei vannak a Revolutnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 16:46
A cég fióktelepet nyithat a nem túl távoli jövőben.
Személyes pénzügyek Őrült költekezésbe kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:45
Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.
Személyes pénzügyek Mi lesz ebből? Állig eladósodtak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 07:10
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 
Személyes pénzügyek Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 08:57
Új, kombinált lakáshitel-konstrukciókat kínálnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG