4p

Tavaly a folyósított lakossági  hitelek harmada személyi kölcsön volt, miközben a lakáshitel piac harmada eltűnt, a személyi hitel kihelyezés meghaladta a 2022. évit. Idén a bankok egymás közötti versenyének köszönhetően végre a személyi kölcsönök kamatai is nagyot csökkenhetnek – januárban már látszanak ennek jelei. 

Tavaly novemberben helyreállt a rend: két hónapnyi dinamikacsökkenés után újra emelkedésnek indult a folyósított személyi kölcsönök összege. Az elmúlt év tizenegyedik hónapjában 2,3 milliárd forinttal több kölcsönt tudtak kihelyezni a pénzintézetek, mint októberben. Ám így is 2023 májusa óta a második leggyengébb hónapot produkálta a személyi kölcsönök piaca.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője közölte: az őszi elbizonytalanodás nem látszik az éves növekedési számokban: két évvel ezelőtt, októberben és novemberben már hatalmasat fékezett a piac, épp ezért a tavaly novemberi 46,2 milliárdos hitelfelvétel már több mint 40 százalékkal adja meg a bázis év hasonló időszakának eredményét. Az év első 11 hónapjában ugyanakkor csak 481 milliárd forintnál tart a személyi kölcsönök kihelyezése, ez mindössze 3,5 százalékkal magasabb, mint a 2022-es érték.

A hitelek harmada személyi kölcsön

Miközben 2023. év elején volt olyan hónap, amikor a lakáshitel piac összezuhanása miatt az összes lakossági ügyfél által felvett hitel 37 százaléka személyi kölcsön volt, novemberre a jelzálogpiac eszmélésének köszönhetően ez az arány 28,4-re szelidült. Tizenegy hónapos összevetésben ugyanakkor még mindig több, mint a hitelek harmada személyi kölcsönként került az ügyfelekhez, ami historikus csúcsot jelent.

Egyszerűen igényelhető hitel a személyi kölcsön. Most a bankok rákapcsolnak. Fotó: Depositphotos
Egyszerűen igényelhető hitel a személyi kölcsön. Most a bankok rákapcsolnak. Fotó: Depositphotos

Gergely Péter szerint a gazdasági helyzet javulását a leggyorsabban a személyi kölcsönök piaca mutatja. Ezért is volt az, hogy már a nyár elején érezhető volt, hogy miközben a lakáshitel-piac a 2022-es – egyébként nem túl rózsás teljesítményétől közel harmadával el fog maradni, a 2023-as személyi kölcsön felvétel bizonyosan magasabb lesz, mint 2022-ben. 

 

Ugyancsak a háztartások jobb anyagi helyzetét mutatja a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az is, hogy az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt az egy hitelszerződésre jutó átlagos hitelösszeg. Tavaly ősszel az egyre magasabb szinte jutó infláció és a gazdasági-energetikai elbizonytalanodás miatt, ha hitelt is vett fel egy család, akkor bizonyosan csak a legszükségesebbre gondolt, és így átlagosan kevesebb mint kétmillió forint értékű hitel felvételében gondolkodtak. Tavaly nyár óta az átlagos hitelösszeg folyamatosan emelkedik, november végén meghaladta a 2,17 millió forintot. 

Elindult a kamatverseny

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint egy fordulatra volt még szükség a személyihitel-fronton: a kamatok gyorsabb mértékű csökkentését várják az érintettek. 

A személyi kölcsönök kimaradtak a gazdasági kormányzat és a bankok között tavaly októberben létrejött kamatplafon megállapodásból, így viszont a családok által felvett személyi kölcsönök átlagkamata alig csökkent: a májusi 19,45 százalékról novemberre mindössze 19 százalékra olvadt a hitelkamat, miközben a lakáshiteleknél ennél háromszor nagyobb, 144 bázispontos csökkenés volt megfigyelhető.

Gergely Péter szerint a karácsonyi személyi kölcsön felfutás után – amikor a bankok a remélt magasabb kereslet miatt még kivártak - felgyorsulhat a kamatok olvadása. Ezt a szakértő szerint a bankok januári kamatcsökkentései is visszaigazolják. Ebben a BiztosDöntés.hu szakértője szerint persze szerepe van annak, hogy a minősített fogyasztóbarát személyi hitelek (mfsz) kamatváltoztatási mutatójának alapjául szolgáló ÁKK-referenciakamat is komolyan csökkent, ám a versenytársak is árgus szemmel figyelik egymást és gyorsan reagálnak egymás akcióira.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG