A pénztártagok számára a nyugdíjpénztári megtakarításukat terhelő díjak meglehetősen nehezen ítélhetők meg - írja összefoglalójában a PSZÁF. Díjnak egyrészt a befizetett tagdíjak működési és likviditási tartalékra jutó hányada, másrészt a teljes megtakarításukra vetített befektetési díj (elsősorban vagyon és letétkezelési díj) tekinthető.
A különböző pénztárak díjterhelése nem csupán a díjak különböző vetítési alapja miatt (befizetés-arányos, illetve vagyonarányos) ítélhető meg nehezen, de az időtényező figyelembevétele is problémát okoz. A megtakarítások kezdeti éveiben ugyanis a működési és likviditási célú tagdíjlevonás tetemes hányadot tesz ki a díjterhelésből, míg a befektetési díjak aránya csekélyebb. Az évek előrehaladtával a befektetési díjak súlya egyre csak fokozódik a működési és likviditási célú tagdíjbevételek rovására.
Az egyes pénztárak fajlagos díjterhelésének könnyebb áttekintése érdekében a Felügyelet számításokat végzett a 2010-ben működő összes magán- és önkéntes nyugdíjpénztár vagyonnal súlyozott átlagos díjterhelésére vonatkozóan.
* A pénztári befizetések döntő hányada magánnyugdíjpénztárak esetében a 2007. évben bevezetett központi bevallási rendszer okozta azonosítási nehézségek miatt a pénztárak függő számláira került. 2008. évben a függő állományok rendezése a működési és likviditási bevételek szokatlan mértékű növekedéséhez vezetett. A fenti tényezők együttes hatásaként a 2007. és 2008. évi díjterhelési mutatók nem összehasonlíthatóak az előző évek mutatóival.
A 2010. évi díjterhelési mutató a magánnyugdíjpénztárak esetén kilenc havi tagdíjbefizetésre jutó működési bevétel összegét tartalmazza.
A bemutatott számítás csak egyfajta megközelítése a kérdésnek, azonban arra mindenképpen alkalmas, hogy bemutassa a múltbeli és a jelenlegi díjterhelés mértékét, alakulásának tendenciáját, és hogy az egyes pénztárak közötti összehasonlítás alapjául szolgáljon. A számítás eredményeként az elmúlt tizenegy év pénztárankénti díjterhelése olvasható.
Az mindenesetre látszik, hogy a 2011-től életbe lépő szigorú költségplafon kihívás elé állította a szektort. A pénztárak számára mostoha szabályozási környezetben is talpon maradó kaszák nem véletlenül kérnek tagjaiktól adományt, mellyel életben tudnak maradni (ez a befizetés ugyanis nem gyarapítja a tag vagyonát). Az állami rendszer fenntartása nagyjából 2%-os, vagyis drágább mint a pénztári rendszer.
A díjtartalék egy fontos szempont lehet a választásnál. Március 31-ig a most még kasszatagok arról dönthetnek, hogy visszalépnek-e az állami rendszerbe, sokan közülük azonban új pénztárhoz igazolhatnak, az Aegon és az Erste ugyanis bejelentette, nem folytatják tovább. A jövő héten újabb bejelentések jöhetnek, illetve több pénztár jelezheti, hogy milyen tagdíjszabályzatot fogadott el a közgyűlése.
Március végéig több pénztár is bejelenti, hogy milyen tagdíjak mellett tud életben maradni, de vajon hogyan gazdálkodtak eddig a működési költségekkel? A hónap végén arra is lehetőség nyílik, hogy a pénztártagok átlépjenek az állami rendszerbe, az 2009-ben és 2010-ben is drágábban működött, mint a pénztárak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
körülbelül 1 órája
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
15 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
15 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
15 órája
-
Szörnyű tragédia történt
16 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
16 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
16 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Drónokat vet be a MÁV
- Ügynökakták: a cél dicséretes, a megvalósítás erősen problémás – Ez Viszont Privát
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Nagy változás jöhet a céges autóknál
- Megint meg akarták ölni Trumpot?
Személyes pénzügyek
Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
15 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet
05:33
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 

