3p
A májusi-augusztusi időszakban történik a legtöbb kár.
Forrás: MTI/Komka Péter

A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették, és kiemelkedően sok bejelentést regisztráltak Kecskemétről és környékéről.

A legtöbb bejelentés vihar, jégverés és - kisebb mértékben - villámcsapás okozta károk miatt érkezett a társaságokhoz. Az erős szél sok helyen megbontotta a tetőket, a jég különösen a palatetőkben tett károkat. Az erős szél fákat döntött ki, ami az ingatlanokban és a kerítésekben is kárt okozott.

Súlyos károk keletkeztek a mezőgazdaságban, a betakarításra váró, még lábon álló terményekben és a veteményesekben is, nem egy helyen a diónyi nagyságú jég a gépjárművekben, elsősorban azok karosszériájában tett kárt. Több biztosítónál meggyorsították a kárrendezést, átcsoportosították a különösen érintett területekre a kárfelmérőket. 

Magyarországon az év leginkább viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárása a május-augusztusi időszakra esik. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg megközelítette a 70 milliárd forintot.

Átlag 115 forint a kár

Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatok alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. 

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es év volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Mabisz adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. 

Nem kerül sokba az elővigyázatosság

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, havi 2-3 ezer forint díjért köthető. A piacon 13 biztosító 40 különféle típusú szerződése ma is elérhető - olvasható a Mabisz közleményében.

Az Aegon Biztosító az MTI-vel azt közölte, hogy június 21-26. között összesen 4835 lakossági és 98 vállalati kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz. Az ügyfelek által becsült kárösszeg 626 millió forintot ér el, az átlagkár 129 ezer forint. Péntek reggelig összesen 3316 kárt rendeztek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG