2p

 

Tavaly a személyi kölcsönök magyarországi piacán az új szerződések összege átlépte a 300 milliárd forintos szintet, és 47 százalékkal bővült 2016-hoz képest. A K&H közleménye szerint tavaly a bank összesen 21 ezer személyi kölcsönt nyújtott, ami 61 százalékos emelkedés. Az egy folyósításra jutó összeg átlagosan 1,14 millió forint volt, a személyi kölcsönök átlagos futamideje pedig 50 hónap, azaz alig több mint 4 év.

A banknál azt tapasztalták, hogy tavaly a személyi kölcsönök 58 százalékát a 30-49 évesek vették fel, a 18-29 éves korosztály részesedése 22 százalékot, az 50 évnél idősebbeké közel ugyanennyit, 20 százalékot tett ki. A személyi kölcsönök kétharmadát férfiak igényelték. Az adatokból az is látszik, hogy a nők közül az idősebbek (40-59 éves korcsoport) igényelnek inkább személyi hitelt, míg a férfiaknál a fiatalabbak (18-39 évesek) kaptak több személyi hitelt.

A K&H arra számít, hogy idén a lakossági fogyasztás további emelkedése miatt a személyi kölcsönök piacán folytatódik a növekedés, igaz a bővülés mértéke várhatóan alacsonyabb lesz, mint 2017-ben. A magyar piacon 2018-ban 330 milliárd forintra rúghat a folyósított személyi hitelek összege, ami 8 százalékos emelkedést jelentene 2017-hez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Új részletek derültek ki Orbán Viktor nagy bejelentéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:28
A Kormányinfón árult el részleteket Gulyás Gergely.
Személyes pénzügyek Még 3 százaléknál is olcsóbb lehet az új lakáshitel
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 09:39
Beindulhat a verseny a bankok között.
Személyes pénzügyek Mennyit hozhat a kormány legújabb dobása?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:55
Érezhető támogatás lehet az érintetteknek.
Személyes pénzügyek Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:13
Új intézkedést jelentett be.
Személyes pénzügyek Főhet a feje a nyaralni induló autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:06
Megjött az árak alakulásáról szóló hír.
Személyes pénzügyek Lakásvásárlás fele annyi pénzből? Lesz, akinek ez is összejöhet
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:36
Igaz, ehhez egy „szuperkombó” kell, az összes jelentősebb kedvezmény igénybevételével.
Személyes pénzügyek Még a családi titkainkat is kibeszéljük a privátbankárunkkal – és jó okunk van rá
Izsó Márton - Gáspár András | 2025. július 29. 10:14
Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó – szóba kerülnek adózási és jogi kérdések, de akár a családi ügyek, magánügyek vagy épp a gyerekek dolgai is. Klasszis Podcast Fodor Bélával, az MBH Bank Private Banking egyedi értékesítés és partneri kapcsolatok igazgatójával.
Személyes pénzügyek Online csalások: végre jó hírt kaptak a bankok ügyfelei
Herman Bernadett | 2025. július 28. 11:17
Láthatóan hatnak az átutalási limitek, hiszen csökken a sikeres pénzforgalmi visszaélések által okozott károk értéke Magyarországon. Ám a jegybanki statisztikák­ szerint a sikeres visszaélések száma még mindig nagyon magas az elektronikus pénzforgalomban, tehát változatlanul kiemelten fontos, hogy az ügyfelek különös gonddal vigyázzanak a számláikhoz, kártyáikhoz tartozó egyedi azonosító adataikra, mert így előzhető meg a legtöbb online csalási kísérlet.   
Személyes pénzügyek Fontos hírt hozott a Revolut az ügyfeleinek
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 13:54
A szigorítások után enyhítést jelentett be a Revolut.
Személyes pénzügyek Költséges nyugdíjtévedésben vannak a magyarok, ebből óriási baj lesz
Herman Bernadett | 2025. július 22. 12:00
Egy új, országos felmérés szerint a magyar felnőttek túlnyomó többsége az időskori anyagi biztonságát fenyegető tévedésben van, ugyanis a valóságoshoz képest sokkal rosszabbnak gondolják az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozamokat. Ez a tévhit azt is gátolhatja, hogy időben elkezdjék a rendszeres nyugdíjcélú takarékoskodást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG