3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Eddig 30-40 ezer aláírás gyűlt össze ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek. A nyár végén felpöröghet az aláírásdömping. Már csak azt kell kitalálni, honnan lesz évi 200 milliárd forintunk.

Novemberig gyűjtenek

Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője - aki magánemberként a népszavazást kezdeményezte -, az egyenlő bánásmóddal és az esélyegyenlőséggel indokolta a lehetőség megteremtésének szükségességét a férfiak számára is. Példaként említette, hogy Portugáliában és Horvátországban, ahol a férfiak és a nők öregségi nyugdíjkorhatára 65 év, mindkét nem élhet a 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével.

Az aláírásgyűjtő akció november 2-ig tart, addig legalább kétszázezer hiteles aláírást kell összegyűjteni, hogy népszavazást lehessen kiírni a kérdésben.

Privátbankár Kommentár: a Privátbankár.hu információi szerint leginkább munkahelyeken, üzemekben, gyárakban gyűjtik a támogató aláírásokat - sok helyen csak mostanában ér véget a nyári nagyleállás, ennek ellenére jött össze a több tízezer szignó. Ha újra felpörögnek az üzemek, felpörögnek majd az aláírások is - a novemberi határidőre így becslésünk szerint biztosan meglesz a szükséges 200 ezer darab.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint óriási a társadalmi támogatottsága a népszavazási kezdeményezésnek, ugyanis a korábbi speciális – rokkantsági, korkedvezményes, előrehozott - nyugdíjkedvezmények megszüntetése miatt a társadalomban komoly igény van a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének kialakítására.

A Privátbankár.hu Napi Kommentár című műsorának vendége volt a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetője, Kordás László, aki szerint a korkedvezményes nyugdíj jár a férfiaknak, de a szereplőknek le kell ülniük egy asztalhoz tárgyalni:

Honnan szedünk elő évi 200 milliárdot?

Gaskó István arról is beszélt: az előzetes számítások alapján évente 200 milliárd forint ráfordításával megvalósítható a Férfiak 40 program.

Úgy véli, ennek fedezete megteremthető a feketegazdaság visszaszorításával, illetve a külföldön dolgozó félmillió magyar visszacsábításával Magyarországra. Ha ezek nem megvalósíthatóak, akkor a progresszív adózás bevezetését tartanák megfelelő eszköznek a forrás megteremtésére, mert véleménye szerint az egykulcsos adózás miatt 500 milliárd forint bevételtől esik el az állam évente.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG