3p
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosításánál. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig mintegy 40 fogyasztói kérelem érkezett eddig.
Binder István.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője elmondta: a gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításával kapcsolatban a 2015. szeptember 1. és 2016. január 31. között az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához benyújtott panaszok száma töredéke a devizaalapú és forint jelzáloghitelek elszámolásával kapcsolatos, azonos időszakban beérkezett megkeresések, illetve kérelmek számának.

Ennek oka a szóvivő szerint többek között az lehet, hogy a forintosítás során (ellentétben az elszámolásokkal) nem konkrét összegek visszatérítése, jóváírása történt a fogyasztóknak, hanem rögzített, kedvező árfolyamon forintra váltották át a követelésüket. 

Törlesztő és futamidő

A gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításával kapcsolatos megkereséseknél jellemzően a balloon-bullet típusú (rögzített árfolyamú) hitelekkel összefüggésben a megemelkedett törlesztőrészletre és a meghosszabbított futamidőre vonatkoznak a kérdések és kérelmek. Ezzel kapcsolatban a fogyasztóknak érdemes felkeresniük az MNB internetes honlapjának elszámolási és forintosítási aloldalát - mondta Binder István. 

Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez eddig érkezett mintegy 40 fogyasztói kérelem jellemzően nem önmagában a forintosítással (vagyis annak valamilyen technikai hibájával), hanem annak jogkövetkezményeivel kapcsolatos. Egyes balloon-bullett típusú hitellel rendelkező ügyfelek például méltányosságot kérnek pénzügyi intézményüktől. A forintosítási ügyeket - ellentétben az elszámolási ügyekkel, ahol csak kisszámú, kötött tényállás alapján lehetett kérelmet beadni - a PBT általános eljárásában tárgyalja, így lehetőség van méltányossági kérelmek előterjesztésére is. 

Vizsgálódik a jegybank

Az MNB 2015 decemberében 28 olyan pénzügyi intézménynél kezdett fogyasztóvédelmi témavizsgálatot a gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosításának jogszerű végrehajtásával kapcsolatosan, amelyek nagyobb volumenű érintett szerződésállománnyal rendelkeznek. Amennyiben a jegybank adatai, fogyasztói jelzések vagy egyéb információk alapján szükséges, az MNB még további, közel 40 intézménynél indíthat hasonló fogyasztóvédelmi témavizsgálatot. A vizsgálatok várhatóan legkésőbb 2016 decemberében zárulhatnak majd le.

A gépjárműhitelek és személyi kölcsönök forintosítása - mint az MNB korábban jelezte - mintegy 242 ezer élő, s több tízezer, már felmondott, de még a pénzügyi intézményeknél lévő ügyfélszerződést érint. További konkrét számokat az érintett pénzügyi intézmények tavaszi adatszolgáltatásuk során nyújtanak majd - mondta a szóvivő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG