2p

Komoly gondot okozhat az alulbiztosítottság.

Egy új rendelet szerint 2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nem csak a biztosítási évforduló előtt tudják az ügyfelek felmondani, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik. Azaz egy plusz alkalmat kaptak a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra. A lakásbiztosításokat pedig több szempontból is érdemes időről-időre felülvizsgálni – hívja fel a figyelmet a Netrisk. 

Az egyik ilyen szempont, hogy milyen összegre van biztosítva az ingatlan és az ingóság. Az alulbiztosítottság ugyanis komoly kockázatot jelent: ha a biztosított ingatlan valódi, úgynevezett újjáépítési értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget, akkor baj esetén ez jelentős, akár több millió forintos veszteséget is okozhat. Az újjáépítési érték ingatlan esetében azt jelenti, hogy mennyibe kerülne újjáépíteni azt, ingóság esetében pedig újravásárolni a kár során megsérült vagy megsemmisült vagyontárgyakat. 

Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között. Fotó: Depositphotos
Jelentős eltérés lehet a lakóingatlanok újjáépítési és a lakásbiztosításokban szereplő értéke között. Fotó: Depositphotos

Alulbiztosítottságról van szó akkor, ha valakinek van lakásbiztosítása, de az ebben szereplő biztosítási összegek elmaradnak az ingatlan újjáépítési vagy az ingóságok újrabeszerzési értéktől. A lakásbiztosítások jelentős részénél pedig ez a helyzet. 

A Netrisk adatai szerint ugyanis a lakásbiztosítási szerződések 70 százalékánál négyzetméterenként 600 ezer forintnál alacsonyabb érték szerepel. Budapesti ingatlanok esetében például a lakásbiztosítást kötők 62 százaléka 400-600 ezer forint közötti összegre biztosította az ingatlanja egy négyzetméterét. Márpedig az újjáépítési összeg az ország számos régiójában, nagyvárosában ennél jóval magasabbak lehet. 

„Mindez komoly kockázatot jelent egy jelentősebb lakásbiztosítási káreseménynél. A biztosítók ugyanis a szerződésben szereplő érték alapján fedezik a károkat. Fontos, hogy a lakásbiztosítások úgynevezett újjáépítési értékkel számolnak, vagyis azzal, hogy az eredeti 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG