6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.

A héten elindult a Bankmonitor Otthon Start kalkulátora, amelynek segítségével az érdeklődők megtudhatják, hogy jogosultak lehetnek-e az új támogatott kölcsönre. Néhány nap alatt több, mint 5 ezer kalkulációt végeztek a magyarok, a kalkulálók adataiból pedig számos döbbenetes tény derül ki.

Minimális önerővel vennék fel a támogatott hitelt

A hitel feltételeinek megfelelők több mint fele – egészen pontosan 52 százalék – a vételárnak több mint 80 százalékát hitelből finanszírozná. Sőt a válaszadók 40 százaléka még ennél is tovább menne: 85 százalék fölötti mértékben hitelből vásárolna, vagyis szinte alig tenne hozzá önerőt, saját megtakarítást. Ez azt mutatja, hogy sokan a lehető legnagyobb mértékben szeretnék kihasználni a támogatott konstrukció nyújtotta lehetőségeket – akár úgy is, hogy minden mozgósítható forrást meghagynak más célokra.

Ez rendkívül magas arány, különösen annak fényében, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a lakáshitelek maximális hitelfedezeti értéke általában 80 százalék.

Az érvényben lévő előírások alapján két esetben érheti el a finanszírozási arány a 90 százalékot:

  • Amennyiben fiatalok első lakásukat vásárolják meg.
  • Amennyiben korszerű, energiahatékony ingatlant vásárolna a vevő.

A kormány legutóbbi bejelentése alapján a fenti két esethez csatlakozna harmadikként az a szituáció, amikor a vevő Otthon Start hitelt venne fel.

A Magyar Nemzeti Bank jelentése alapján 2024. utolsó negyedévében a fővárosban a hiteligénylések 4,3 százaléka, míg vidéken az 5,5 százaléka esetében volt 80 százalék felett a finanszírozási arány. Ezt figyelembe véve még durvább az, hogy az érdeklődők több, mint fele minimális önerővel venné fel az új támogatott hitelt.

Az Otthon Start indulása nem azt jelenti, hogy minden bank automatikusan alkalmazni fogja a 10 százalék önerőre vonatkozó kitételt is.

A jelenlegi 10 százalékos önerő bevezetésénél tapasztaltak alapján az alábbiakra számíthatnak az érdeklődők.

  • Nem biztos, hogy minden banknál elérhető lesz Otthon Start hitel esetében a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlás, hiteligénylés.
  • Előírhatnak egyedi, a jogszabályban nem szereplő feltételeket azok a bankok, amelyeknél elérhető lesz ez a finanszírozási forma: előírhatnak például magasabb jövedelmet, adóstárs bevonását annak érdekében, hogy csökkentsék a kockázatot. De vannak olyan bankok is, ahol jelenleg az ilyen lehetőség csak bizonyos települések esetében érhető el.

Ki kell hangsúlyozni, hogy az alacsony önerő egyben azt is jelneti, hogy a kölcsönösszeg magasabb. Márpedig a hitel törlesztőrészletét el kell bírnia az igénylők fizetésének, nettó jövedelmének.

Átlagosan 35 millió forintot vennének fel

Az Otthon Start iránt érdeklődők nemcsak az ingatlan vételárához képest szeretnének magas hitelösszeget igényelni, hanem összegszerűen is jelentős kölcsönnel számolnak. A kalkulátor adatai szerint az igénylők átlagosan 35 millió forintot vennének fel, de a válaszadók fele 40 és 50 millió forint közötti összeget jelölt meg. Ez azt mutatja, hogy sokan a lehető legnagyobb mértékben szeretnék kihasználni a támogatott hitel nyújtotta kedvezményeket.

Figyelni kell a részletekre
Figyelni kell a részletekre
Fotó: Depositphotos

Egy 35 millió forintos Otthon Start hitel, 25 éves futamidő mellett, havonta körülbelül 166 ezer forintos törlesztőrészletet jelentene. Ehhez pedig minimum 332 ezer forint igazolt nettó jövedelemre lenne szükség, hogy az igénylő megfeleljen a banki elvárásoknak.

Idén áprilisban az átlagos lakáshitel összege 19,4 millió forint volt, ezen belül a támogatott CSOK Pluszból felvett kölcsönösszeg átlagosan 26,4 millió forint volt. Ezek az adatok is jól mutatják, hogy az Otthon Start Programot kihasználni tervezők az átlaghoz képest érdemben nagyobb kölcsönösszeg felvételét tervezik. 

Magas jövedelműek érdeklődnek leginkább

A kalkulátor kitöltői között bár voltak alacsonyabb jövedelemmel rendelkező érdeklődők is, az átlagos nettó jövedelem 674 ezer forintra rúgott. Ez messze meghaladja az országos nettó átlagbért is, ennek nagysága ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján nettó 486 500 forint volt 2025 áprilisában. Elképzelhető, hogy e magadott jövedelem két személy bevételét takarja, hiszen párban, is felvehető a hitel. Ugyanakkor sokan még egyedülállóként tervezhetik első lakásuk megvásárlását, emiatt az érdeklődők között azok aránya is magas lehet, ahol csak egy kereset van.

Látható, hogy elsődlegesen nem a leginkább rászoruló réteg érdeklődik a támogatott konstrukció iránt, hanem inkább a jobb anyagi helyzetben lévők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a program ne lenne nagy segítség a rászorulóknak is – épp ellenkezőleg: a kedvezményes hitel minden jogosult számára jelentős pénzügyi könnyebbséget nyújthat, függetlenül attól, hogy mekkora jövedelemből gazdálkodik.

Sokan érdeklődnek Budapestről és környékéről

Bár Budapest és környéke ingatlanárak szempontjából az egyik legdrágább régiónak számít, ez nem tartja vissza az érdeklődőket: a kalkulátort kitöltők 45 százaléka ebből a térségből érkezik. Ez is jól mutatja, hogy még a magasabb árak ellenére is komoly az igény a támogatott hitelre, hiszen sokan ezzel a konstrukcióval látnak esélyt arra, hogy saját otthonhoz jussanak.

A legtöbben ezeken buknak el

Bár sokan érdeklődnek az Otthon Start támogatott hitel iránt, közülük sem mindenki felel meg a szükséges feltételeknek. A Bankmonitor szakértői azt is megvizsgálták, milyen okok miatt bukhatják el egyesek a lehetőséget – legyen szó korábbi ingatlantulajdonról, nem teljesített jogviszonyról vagy túl alacsony jövedelemről. 

  • Az érdeklődők 5,5 százaléka például azért nem kaphatna támogatott hitelt, mert nem az első lakóingatlanját vásárolná – ez pedig kizáró ok a 3 százalékos kamattámogatás szempontjából.
  • További 1,2 százalék azok aránya, akik nem tudják teljesíteni a legalább két évnyi társadalombiztosítási jogviszony követelményét.
  • Az érdeklődők 4,3 százaléka pedig a jövedelemarányos törlesztési korlát miatt nem lenne jogosult a kívánt hitelösszegre. A szabályozás értelmében ugyanis 600 ezer forint alatti nettó jövedelem esetén legfeljebb a fizetés 50 százaléka fordítható törlesztésre, efelett pedig maximum 60 százalék.

Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt kizáró tényezők között lehet átfedés, vagyis egyes érdeklődők egyszerre több feltételnek sem felelnek meg.

A részleteket még nem lehet tudni, a további feltételek még erősen befolyásolhatják az igénylőket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG