4p
Csak konkrétan bemutatható, pontatlan elszámolással tud foglalkozni a Pénzügyi Békéltető Testület.

Az általános pénzügyi békéltetés kifejezetten sikeresnek mondható az idén, hiszen a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a megindított eljárások mintegy 43 százalékánál tudott a fogyasztó és a pénzügyi intézmény között egyezséget létrehozni. Eközben az elszámolási ügyek túlnyomó többségét az eddigi tapasztalatok szerint nem lehet érdemben felülvizsgálni, mivel a fogyasztók hiánypótlásra sem jelölik meg pontosan az általuk vitatott számítási hibát - tájékoztatott Kardos-Nagy Tünde, a testület szóvivője.

A testülethez eddig már több mint hatezerötszáz elszámolást vitató beadvány érkezett, ami jelentős szám annak tükrében, hogy minden más ügyben az idén mintegy 2800 békéltetési kérelem érkezett, elenyésző ugyanakkor a kiküldött banki elszámolások 2,1 milliós tömegéhez viszonyítva - ismertette.

Nem mindegy

Felhívta a figyelmet arra, hogy élesen elkülönül a PBT eljárása az általános pénzügyi viták rendezése és az elszámolási ügyek intézése során. A banki elszámolást vitató ügyfélkérelmeknél a törvény ugyanis csak erre az ügytípusra vonatkozó szabályozást tartalmaz.

Kifejtette: az elszámolási törvény egyértelműen meghatározza, hogy a banki elszámolási ügyekben a PBT csak akkor járhat el, ha a fogyasztó az elszámolás, forintosítás helyességét vitatja; nem tartja elkésettnek az ezzel kapcsolatos, a pénzügyi intézményhez benyújtott panaszát; illetve elszámolásra kötelezné az ezt elutasító hitelintézetet, pénzügyi vállalkozást. Mindhárom ügytípus esetében a PBT eljárásának feltétele, hogy a pénzügyi intézmény előzőleg elutasítsa a fogyasztó hozzá e témákban benyújtott panaszát.

Konkrétumok

A fogyasztónak emellett konkrétumokkal kell igazolnia a pénzügyi békéltetők előtt álláspontját, így a hitelintézet, pénzügyi vállalkozás pontatlan elszámolását felrovó kérelem esetén meg kell jelölnie a pénzügyi intézmény által közölt helytelen adatot vagy számítási hibát. A kérelmező számára eredményes PBT-eljáráshoz az önmagában kevés, ha valaki csak általánosságban "nem ért egyet" az elszámolással - mondta.

A PBT eljárásában kizárólag a kérelemben nevesített konkrét problémát vizsgálhatja meg, az esetleges téves várakozásokkal ellentétben a jogszabályok nem jogosítják fel az elszámolás általános felülvizsgálatára - szögezte le a PBT szóvivője.

Csak bizonyos kifogások működnek

A törvény szerint a testületnek ugyancsak el kell utasítania a fogyasztó kérelmét, ha egyéb, a jogszabályban fel nem sorolt típusú elszámolási kifogással keresik meg - húzta alá Kardos-Nagy Tünde. Hozzátette: eddig mintegy ezer ilyen egyéb témájú elszámolási kérelem érkezett be.

Kiemelte azt is, hogy a banki elszámolási ügyekben a törvény a korábbi békéltetői feladatkörhöz képest erőteljesebb, speciális jogorvoslati feladatkört bíz a pénzügyi békéltetőkre: kimondja, hogy amennyiben nincs megegyezés a felek között, a PBT elszámolási kötelezést tartalmazó határozata minden esetben végrehajtandó a pénzügyi intézmény számára. Ez még akkor is kötelezi őt, ha előzőleg nem tett általános vagy a konkrét ügyre vonatkozó úgynevezett alávetést - közölte.

Ennyien panaszkodtak

A szóvivő tájékoztatása szerint az idén július végéig 6567 elszámolási kérelem érkezett a PBT-hez, amelyek közül eddig 1005 ügyet sikerült lezárni. Utóbbiak közül 29 ügyben kötött egyezséget a pénzügyi intézmény és a fogyasztó, 5 esetben pedig kötelezést tartalmazó határozatot adott ki a PBT.

A további ügyekben - alapvetően a fogyasztói kérelmek korábban jelzett hiányosságai miatt - az eljárást megszüntető PBT- határozatok születtek. Ezt követően eddig 49 fogyasztó kezdeményezte bírósági nemperes eljárás megindítását, hiszen a jogorvoslati lehetőség nincs lezárva a pénzügyi békéltetők döntése után sem - összegezte Kardos-Nagy Tünde.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG