4p
Mit félt a legjobban a hazai lakosság, és mivel veszélyezteti leginkább mások életét az utakon? Egy friss kutatás eredményei meglepő módon azt mutatják, hogy míg az autóbalesetet szenvedőknek csupán a fele vallotta, hogy az eset után változtatott vezetési szokásain, a betörést átélt válaszadók döntő része tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülje a bajt.

Az autópályától az otthonunkig szinte mindenhol előfordulnak „biztonsági rések” az életünkben: a magyar autóvezetők jelentős része saját bevallása szerint olykor az alapvető szabályokat is megszegi. A Generali kutatása alapján a megkérdezettek több mint felével (55%) előfordul egy átlagos hónapban, hogy túl gyorsan hajtanak az autópályán, és 54 százalékukkal esik meg, hogy nem állnak meg a stoptáblánál.

A gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet

2015-höz képest – amikor a válaszadók 39 százaléka vallotta, hogy volt már autóbalesete –2017-ben ugyanez a szám már 45 százalék volt. Míg 2015 első felében 25 ezer, az idei év azonos időszakában mintegy 24 ezer kárbejelentéssel éltek a Generali biztosító felé. Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának adatai szerint 2015 első felében több mint 7 ezer személysérüléses közúti baleset történt, ami sajnos 2017 azonos időszakára levetítve sem változott: ugyanennyi esetet regisztráltak itthon, és a Generali felmérésével összhangban a gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet (közel 30%).

A volán mögött számtalan dolog vonja el a figyelmünket nap mint nap: a megkérdezettek 88 százaléka szokott zenét hallgatni, 85 százalék beszélget az utasokkal, de például a gyerekek is megoszthatják a figyelmünket (19%).

A legaggasztóbb talán mégis az, hogy míg 2013-ban még csak 12 százalék válaszolta azt, hogy használja a telefonját vezetés közben, ez a szám 2017-re közel az ötszörösére, 59 százalékra nőt. Ráadásul az autóban mobilozók több mint 40 százaléka nem használ kihangosítót. Bár az ezzel kapcsolatos külföldi statisztikák elrettentőek, a Generali idei kutatása azt mutatja, hogy nálunk a másfajta, gépelést igénylő telefonos tevékenység szerencsére ritka, csetelni és sms-ezni például mindössze 8-8 százalék szokott vezetés közben.


Kedvenc rejtekhelyek

A kutatás szerint az autósok közel fele élt már át valamilyen formában balesetet, de csak a felük változtatott ennek hatására a vezetési szokásain. Más a helyzet viszont a betöréssel, ami úgy tűnik, nagyobb sokkot okoz, mint egy autóbaleset. Ennek bekövetkezése után ugyanis az érintettek 79 százaléka tesz valamit azért, hogy ne történhessen meg még egyszer. Leggyakrabban biztonságosabb zárat (54%) vagy ajtót (31%) szereltetnek fel, kutyát tartanak (22%), illetve rácsot rakatnak fel (17%), azaz a hagyományos, mechanikai megoldásokban bíznak.


A kutatásból a magyarok kedvenc rejtekhelyeire is fény derült: a legtöbben valamilyen nehéz bútor mögé rejtik otthon tárolt értékeiket (45%), a második helyen pedig meglepő módon a fagyasztó végzett 20%-kal. A padlószőnyeg alatti részt is sokan tartják bevált helynek (16%) és ruhakupac közé (9%) is szívesen dugják el, amit féltenek. Ahogy a Generali korábbi kutatásából kiderült, legféltettebb kincseink a készpénz (40%), a laptop (20%) és a mobil (12%), a betörést átélt idei válaszadók pedig utólag a műszaki cikkekre és ékszerekrekötnének biztosítást a legnagyobb arányban (39%). Többen vannak viszont azok, akik a történtek tükrében sem változtattak volna lakásbiztosításukon: az érintettek közel fele vallotta ezt.

Okos megoldások

Akár az autónkról, akár az otthonunkról van szó, az okos megoldások forradalmasíthatják, amit valaha gondoltunk a biztonságról. Az okosautók többek közt képesek automatikusan fékezni, segíteni a sávkövetést, jelezni a holtteret, vagy éppen navigálni, a szövegblokkoló applikációknak köszönhetően pedig elkerülhetjük, hogy vezetés közben nyúljunk a telefonunkhoz. Ha mégis megtörténne a baj, a real time kárrendezés segít a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben megoldani a problémát: a bejelentést követően a kárszakértő 24 órán belül jelentkezik, az ügyfélnek ideális helyszínen és időben elvégzi a gépkocsi szemléjét, és segít az igényeinknek megfelelő, gyors eljárásmód kiválasztásában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG