1p
Megvalósulni látszik a 2010-es 3,8 százalékos államháztartási hiány, 2011-ben pedig 4-6 százalékos többlet alakulhat ki. A számok azonban inkább a félretervezést, a nagyvonalú költekezést és az egyszeri bevételi hatást tükrözik, valódi reform nem történt. Valójában 166 milliárddal többet költött az állam tavaly, mint 2009-ben.
A 2010. évi eredeti bevételi és kiadási tételek jelentős átszabása után megvalósulni látszik a 3,8 százalékos államháztartási hiány, 2011-ben viszont 4-6 százalékos államháztartási többlet alakulhat ki - fejtették ki az MTI által kérdezett elemzők csütörtökön, kommentálva az államháztartás 2010. évi alakulásáról szóló jelentést.

Az államháztartás központi - helyi önkormányzatok nélküli - alrendszerének pénzforgalmi egyenlege 2010-ben az előzetes adatoknak megfelelően 869,8 milliárd forintos deficittel zárt, ami a GDP 3,2 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormányzati portálon. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli 2010. évi pénzforgalmi hiányának alakulása megerősíti azt, hogy a kormányzati szektor uniós módszertan (ESA´95) szerinti hiánycélja  a GDP 3,8 százaléka a várakozásoknak megfelelően teljesül - áll az NGM közleményében.

A 2010. évi eredeti bevételi és kiadási tételek jelentős átszabása után - mind a bevételek, mind a kiadások 535 milliárddal nőttek - a GDP arányos államháztartási hiány az előző kormány által rögzítettnek megfelelő, 3,8 százalék lesz 2010-ben - mondta Forian Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója ugyanakkor megjegyezte, hogy ez a végeredmény inkább a félretervezést, a nagyvonalú pénzköltést és az egyszeri bevételi hatást tükrözi.

Eltűnt az áfa?

Érdekes, hogy miközben az általános forgalmi adóból a bevétel a tervezetthez közeli összeget hozta, addig decemberben 11 milliárd forinttal kisebb lett, mint 2009 decemberében, noha az áruházláncok forgalomnövekedést jeleztek - rögzítette Suppan Gergely. A Takarékbank elemzője is úgy látja, hogy  kiadásoknál kevésbé érvényesült a kormányzati szigor, mint a különadók kivetésénél.

Nem sikerült takarékoskodni

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője a kiadási tételek közül a költségvetési szervek és fejezeti kezelési előirányzatoknál látott elfutást. Noha az eredeti 3 484 milliárd forintos kiadási tétel csak akkor valósulhatott volna meg, ha valódi strukturális reform történik, a 4 205 milliárd forintos tényszám azt jelzi, hogy a 2009. évi bázisnál is 166 milliárd forinttal többet költöttek az államigazgatásban - tette hozzá. Véleménye szerint a minisztériumok átalakítása alatt az év második-harmadik negyedévében nem sikerült takarékos gazdálkodásra fogni az államigazgatási szerveket.

Társasági adóból is kevesebb folyt be

Mindhárom elemző részt vett a Nemzetgazdasági Minisztérium péntek délelőtti konzultációján, ahol az hangzott el, hogy bár a 2010. évi pénzforgalmi hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak a kormány évközi, bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedései, amelyek összességében 500-600 milliárd forinttal javították az államháztartás egyenlegét, ugyanakkor ezek nettó hatása 400 milliárd forint, mivel a kormány társasági adókulcsot csökkentett, és a különadók miatt a vállalkozások mérsékelhették társasági adóalapjukat.

A nyugdíjak miatt állunk jól

A magánnyugdíjpénztári vagyon visszaáramlása miatt az elemzők 2011-re GDP arányosan 4-6 százalékos eredményszemléletű  (ESA) államháztartási többletet várnak, hozzátéve, hogy ez egyszeri hatásoknak köszönhető, és 2012-ben már nem lehet elszámolni azt a 250 milliárd forintot, amelyet a kormány betervezett a magánnyugdíjpénztári vagyon visszaáramlása nyomán.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
Személyes pénzügyek Hivatalos – megjelent a devizahiteleseket érintő jogi változás
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:58
Néhány órával ezelőtt tették közzé a részleteket.
Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG