1p
A 100., a 95., illetve a 90. életévüket betöltött nyugdíjasok jubileumi juttatásban részesülnek 2009-től - jelentette be Gyurcsány Ferenc az idősek napja alkalmából Budapesten.

Jövő januártól a 100. születésnapjukat betöltött, magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjasok egy alkalommal százezer forintot kapnak. A 95. életévüket betöltöttek 2010-től 95 ezret, a 90. életévüket betöltöttek pedig 2011-től 90 ezret kapnak a születésnapjuk alkalmából - ismertette a kormány döntését az Idősek köszöntése elnevezésű rendezvényen a miniszterelnök.

A jubileumi juttatás nem nyugdíj, a központi költségvetésből folyósítják majd.

A kormányzat a korábban vállaltaknak megfelelően végrehajtja nyugdíjkorrekciós programját - jelentette ki Kiss Péter Egerben. Ez azt jelenti, hogy a 2009-es költségvetési javaslatban meghatározott 5,6 százalékos nyugdíjemelésen felül plusz 2 százalékos emelésben részesülnek azok, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba, illetve plusz 4 százalékot kapnak azok, akik 1992 és 1995, vagy 1997 és 1998 között vonultak nyugállományba - közölte a kancelláriaminiszter.

Hozzátette: ez mutatja a kormány azon elkötelezettségét, hogy akkor is kiemelt figyelmet fordít az idősek helyzetére, amikor lépéseket kell tenni a társadalmi terhek átcsoportosítása érdekében.

120 évre vagyunk programozva
Csökkentik a kommunisták nyugdíját
Novemberben újabb nyugdíjemelés! 

MTI

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan erre használják már fel a hiteleiket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 10:18
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Személyes pénzügyek Idén legyűrhetik a személyi kölcsönök az áruhiteleket
Hargitai-Szabó Kata | 2025. november 26. 19:32
A Black Friday akciók és a közelgő karácsonyi ajándékozás időszakában jelentősen nő a személyi kölcsönök és az áruhitelek iránti kereslet, ám az utóbbi időben az előbbi egyértelműen népszerűbb. A BiztosDöntés.hu összefoglalta a tudnivalókat a személyi kölcsönök és az áruhitelek közötti különbségekről.
Személyes pénzügyek A zártkertek is felkerülnek az Otthon Start térképére
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 09:21
Jövő év elejétől zártkerti ingatlanokra is fel lehet venni a kedvezményes állami hitelt.
Személyes pénzügyek Kiszámolták: ennyit spórolhatnak a nyugdíjasok a díjmentes készpénzfelvétel bővítésével
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 14:27
Amikor bevezették a 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételt, az átlagnyugdíj még 118 ezer forint volt. Most több mint a kétszerese, ezért is időszerű a díjmentesen felvehető készpénz összeghatárát a kétszeresére emelni. Ezt azonban a parlamentnek is el kell fogadnia.
Személyes pénzügyek Célegyenesbe érkezett a milliós összdíjazású pénzügyi vetélkedő
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 12:34
Megvan a 20 technikumi és szakképző iskolai csapat, akik bejutottak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny döntőjébe.
Személyes pénzügyek A babaváró hitel Idén eddig nem volt népszerű, de fordulat jöhet
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 07:23
Eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött babaváró hitel szerződések száma és összege.
Személyes pénzügyek Menekítik az adó elől a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 19. 19:01
Megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számlák száma az elmúlt két évben. Az év vége további felfutást hozhat. Vannak, akik minden évben nyitnak egy új tbsz-t. 
Személyes pénzügyek Már csak négy hely kiadó az izgalmas pénzügyi verseny döntőjében
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 12:46
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék legjobb technikumi és szakképző iskolai csapatai csatlakoztak az országos döntő mezőnyéhez a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőben.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 5. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés vármegyei és budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Szép reálhozam lett a nyugdíjpénztáraknál
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:26
Nagyot nőttek az egészségkasszák lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetései.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG