3p
Továbbra is 6-7 ezer milliárd forint körül mozog évente a magyar szürkegazdaság mérete - nagy eredmény lenne, ha ebből sikerülne valamennyit becsatornázni a költségvetésbe. Még adócsökkentésre is futná belőle.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Soós Lajos

Becsatornáznának pár ezer milliárd forintot a költségvetésbe

A feketézés letöréséből még hatalmas összegekre tehet szert az ország, a gyarapodó állami bevételeket pedig adócsökkentésre kell költeni - mondta a Magyar Időknek Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hozzátéve, hogy sok száz milliárdos extra adóbevételre tehet szert a közkassza a gazdaság további kifehérítéséből.

Szakmai becslések szerint a magyar szürkegazdaság nagysága 6000-7000 milliárd forint körül lehet évenként - emlékeztetett csütörtöki számában a lap. Az összeg egyébéként régóta nem változik: a Nézőpont csoport korábbi becslése szerint a szürkegazdaság becsült mértéke 2003-ben GDP-arányosan 25, 2010-ben 23,3, 2015-ben pedig 21,9 százalék volt Magyarországon, volumene pedig 6,5-7 ezer milliárd forintra tehető.

Jön az adóhatósághoz bekötött számlázás

Nagyon elnéző lett mostanában a NAV
Összesen 637 milliárd forintról mondott le az Adóhatóság 2016-ban „várható nemleges megtérülés” miatt. Ez az összeg több mint a négyszerese a 2015-ös lemondásnak. Részletek >>

Domokos László szerint komoly előrelépést hozhat, ha a cégek számlázását jövőre bekötik az adóhivatalhoz. Nyilvánvalóan kell, hogy az adóhivatal új, modern lehetőségekhez jusson a visszaélések leleplezéséhez, de elengedhetetlen az is, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó extra adóbevételt az állam odaadja a törvénytisztelő cégeknek és magánszemélyeknek - mutatott rá.

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete egyébként korábban arra hívta fel a figyelmet: tévhit, hogy a NAV az online számlázás bevezetése után minden számlára ráláthat. Zara László elnök szerint a vállalkozások kézi, számlatömbös számláit továbbra sem fogja látni a hatóság. Mindenesetre a fehérítés szándéka mindenképp üdvözlendő.

Semmi sem motivál úgy az adófizetésre, mint az adócsökkentés

Adócsökkentésre van szükség az ÁSZ elnöke szerint: a terhek mérséklése ugyanis tovább tisztíthatja a viszonyokat, a feketegazdaság visszaszorulásából így újabb plusz adóbevétel keletkezhet, amit ismét a terhek enyhítésére lehet fordítani. Ez a fenntartható kifehérítés - magyarázta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG