1p
Az ING Investment Management felmérése szerint, az európai lakosságnak szélesebb körű pénzügyi tanácsadásra lenne szüksége, mert alacsony pénzügyi műveltséggel rendelkezik a polgárok nagy része. A felmérésben 11 ország vett részt: Görögország lett az első, mert a lakosok nagyobb figyelmet fordítanak a saját pénzügyeikre, a nehézségeik miatt, Magyarország egy kicsit csúszott csak le a dobogóról.

Az ING Investment Management legfrissebb tanulmánya az európai lakosság alacsony pénzügyi műveltségére világít rá. A kutatók 11 országból 5500 embert kérdeztek meg, és mindössze az európaiak 14%-a rendelkezett „jó” vagy „kitűnő” pénzügyi ismeretekkel. A tanulmány kimutatta, hogy öt emberből egy (20%) „gyenge”, „alap” pénzügyi ismeretekkel pedig a lakosság kétharmada (66%) rendelkezik.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a pénzügyi ismeretek szintje csökken, hiszen 2010-ben még a válaszadók 21%-a rendelkezett „jó” vagy „kiváló” tudással. A felmérés szerint Magyarország negyedik helyezésével az élmezőnyben szerepel, a listát a görögök vezetik. A kutatók szerint az eredmények javításához szélesebb körű pénzügyi tanácsadásra lenne szükség.

Lecsúsztunk a dobogóról

Országokra lebontva Görögország érte el a legmagasabb pontszámot a vizsgált 11 állam közül, mivel a megkérdezettek 24%-ának voltak „jó” vagy „kiváló” pénzügyi ismeretei. A második helyen az Egyesült Királyság áll, ahol a lakosság 22%-a rendelkezik „kiváló” vagy „jó” pénzügyi tudással. Törökországban viszont mindössze a lakosság 7%-a tartozik ezekbe a csoportokba, így a vizsgált országok között az utolsó helyre került.

 

Kiváló

Alap

Gyenge

Görögország

3%

21%

62%

14%

Egyesült Királyság

3%

19%

58%

19%

Hollandia

3%

19%

63%

15%

Magyarország

2%

13%

69%

16%

Csehország

2%

12%

67%

19%

Románia

1%

11%

67%

21%

Bulgária

1%

11%

66%

22%

Lengyelország

2%

9%

66%

23%

Szlovákia

1%

8%

71%

20%

Spanyolország

1%

8%

65%

26%

Törökország

1%

6%

66%

27%

Ivar Roeleven, az ING Investment Management Európai Lakossági Ügyfelekért Felelős Értékesítési Vezetője szerint aggasztó, hogy az európai lakosság igen alacsony része rendelkezik kiváló vagy jó pénzügyi tudással, különösen akkor, amikor a régió nagyon nehéz gazdasági időszakot él át.

Minél rosszabb a gazdasági helyzet, annál jobban képben van a lakosság

Fokozottabb körültekintéssel tényleges lehetőség van arra, hogy az emberek csökkentsék mindennapi kiadásaikat, nagyobb hozamokat érjenek el befektetéseiken és megtakarításaikon, ha képesek jobban kontrolálni pénzügyeiket. Jelenleg az az iparágunk előtt álló legnagyobb kihívás, hogy hogyan segítsünk megértetni az emberekkel, mit szükséges tudniuk a pénzügyeikről és a befektetéseikről, hogy pénzügyileg biztosabb legyen a jövőjük?

Érdekes látni, hogy Görögország végzett a listánk élén. Valószínűleg azért, mert sokan küzdenek pénzügyi nehézségekkel, és ezért nagyobb figyelmet fordítanak a saját pénzügyeikre - tette hozzá.

Négy fő kérdéskör volt a kérdőívben

A tanulmány tizenhárom kérdésből állt és négy területre koncentrált egyrészt a pénzügyi jövőre (ezek a kérdések a jövő érdekében történő megtakarításokra vonatkoztak), egy másik kérdéskör a jelzálogra, hitelkártyára és megtakarításra vonatkozott, a megtakarításokkal kapcsolatban további kérdések a megtakarítási számlával voltak kapcsolatosak, és a negyedik kérdéskör a befektetésekkel kapcsolatban, a részvényekre és a befektetési jegyekre vonatkoztak.

A megtakarításokkal kapcsolatban vannak a legkevésbé képben az európaiak

A 13 kérdésből az európaiak átlagosan 6,2-re válaszoltak helyesen, szemben a 2010-es 6,8-as eredménnyel. A négy terület közül a megkérdezettek a megtakarításokkal kapcsolatba érték el a legalacsonyabb pontszámot: mindössze 41% válaszolt helyesen, összehasonlítva a jelzálog, hitelkártyával kapcsolatos területtel, ahol a megkérdezettek 45%-a adott jó választ. A befektetésekkel kapcsolatos kérdések 50%-ára, míg a pénzügyi jövővel kapcsolatos kérdések 52%-ára kaptak helyes feleletet. Két évvel ezelőtt mind a négy területen jobb eredményt értek el az európai megkérdezettek.

A rossz eredmény ellenére is nagyon kevesen fordulnak tanácsadóhoz

A tanulmányból az is kiderül, hogy amikor pénzügyi döntéseket hozunk, az európai lakosságnak csak kicsit több mint negyede (26%) alapozza döntését kizárólag a saját tudására, 53% valamelyik hozzátartozója segítségét kéri, és mindössze 7%-a dönt saját tudása vagy egy tanácsadó ajánlásai alapján.

Annak ellenére, hogy tanulmány számos aggodalomra adó okot emel ki, a pozitív eredmények egyike, hogy a fiatalabb generáció lényegesen jobb pénzügyi tudással rendelkezik, mint az idősebb. Valószínűleg azért, mert jobb számítástechnikai ismeretekkel bírnak, és az internetet is szívesebben használják pénzügyeik intézésére. Ám a felmérés nyilvánvalóvá teszi, ahhoz hogy az emberek személyes ügyeikben jó pénzügyi döntéseket hozzanak, szélesebb körű pénzügyi tanácsadásra van szükség - mondta Ivar Roeleven.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:44
A részletek csütörtökön derülnek ki.
Személyes pénzügyek Kiderült a nyugdíjról: mit sem sejtünk az előzetes lehetőségekről
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:49
A magyarok többségének egyszerűen nincs elég információja.
Személyes pénzügyek A matracokba dugott 9200 milliárd forint titka: itt a magyarázat a magyarok készpénzfüggőségére
Herman Bernadett | 2026. június 30. 05:51
Annak ellenére, hogy a digitális fizetési infrastruktúra robbanásszerűen fejlődik, és a korábbi rekordszintű infláció miatt súlyos reálveszteség érte a lakosságot, a forgalomban lévő készpénzállomány nominális értéke makacsul és megállíthatatlanul növekszik Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a háttérben nem a pénzügyi analfabétizmus áll, hanem a tartós bizonytalanság által kiváltott kollektív pszichológiai önvédelem.
Személyes pénzügyek Lehangoló, amit ezek a számok mutatnak
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 13:36
Minden ötödik magyarnak egy hónapra, vagy még kevesebb időre elegendő tartaléka van: a falvakban élők, a nők és az alacsonyan iskolázottak állnak a legrosszabbul e tekintetben. Öt magyarból kettőnek nincsenek tartalékai – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb reprezentatív felméréséből.
Személyes pénzügyek Kilós árat kap, fizetőssé válik a sitt leadása
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 11:47
Alig több mint egy hét múlva már életbe is lép a cég által közölt változás.
Személyes pénzügyek Csak hajszálnyit, de mégiscsak gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 18:39
Gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Személyes pénzügyek Itt az OTP meglepetése: több eurót lehet felvenni külföldön egy tranzakcióval
Privátbankár.hu | 2026. június 17. 16:40
Sőt, még olcsóbban is fel lehet venni az ATM-ből Revoluttal.
Személyes pénzügyek Új csúcs: szép summát emelnek le a magyarok, ha ATM-hez nyúlnak
Privátbankár.hu | 2026. június 16. 12:39
Ha egyszer a készpénz felvétel mellett dönt az ember, akkor már megadja a módját.
Személyes pénzügyek Tudatos tervezéssel sokkal jobb döntéseket hozhatsz — mutatjuk, hogyan
Márkázott tartalom | 2026. június 10. 11:07
A mindennapi életben rengeteg döntést hozunk, a kisebbektől egészen a komoly pénzügyi elhatározásokig; ezek minősége nagyban függ attól, mennyire vagyunk felkészültek és tudatosak. A spontán döntések néha jól sülnek el, de hosszú távon sokkal stabilabb eredményeket érhetünk el, ha előre gondolkodunk: a Cofidis éppen ezért fordít kiemelt figyelmet arra, hogy ügyfelei számára segítséget nyújtson a tudatos tervezésben.
Személyes pénzügyek Nagyot szakítottak a „Tisza-ralin” a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:43
Látványos a változás április 12-én rendezett parlamenti választások óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG