2p
Egy új kormányrendeletnek köszönhetően október 29-től egyszerűbb lesz a számlaváltás, érdemes kivárni, amíg ez hatályba lép.

Az új szabályozás csak a Magyarországon nyitott vagy vezetett számlák közötti váltásra vonatkozik, már amennyiben ezeket azonos pénznemben vezetik. A váltásnál nem lehet akadály, ha a fogyasztó a fizetési számlát szolgáltatáscsomagban veszi igénybe, vagy köztük egyéb üzleti kapcsolat is fennáll, ide nem értve a jogszabályban kifejezetten megengedett árukapcsolás esetét.

Mi az én teendőm?

Először is írásban kell kérvényezni a számlaváltást az új szolgáltatónál – amennyiben egy adott számlának több tulajdonosa van, akkor mindegyik fél aláírására szükség van. Ezek után meghatározhatjuk azt a munkanapot, amikortól a megbízásokat már az új számláról kell teljesíteni, a régi számlát pedig legkorábban ettől a naptól lehet felmondani.

Amennyiben nem magunk értesítjük az ügyfeleket, hogy megváltozott a bankszámlaszám, úgy az új szolgáltatónak a megbízás átvételét követő két munkanapon belül fel kell kérnie a korábbi szolgáltatót a meghatalmazás teljesítésére.

Mi vonatkozik a bankra?

A régi és az új szolgáltatónak is öt-öt munkanap áll rendelkezésre, hogy lebonyolítsák a váltáshoz szükséges adatcserét. A megjelölt nap után a régi számlavezetőnek be kell szüntetnie a működését és át kell adni az új számlanyitáshoz szükséges adatokat, az új banknak pedig ettől a határidőtől meg kell kezdenie a működését, és értesítenie kell az ismétlődően átutalókat és a beszedőket az új számla létrejöttéről.

A váltás díját a két bank együtt határozza meg, ennek mértéke azonban kizárólag a tényleges ráfordításaival arányos, ésszerű összegnek kell lennie. A korábbi számlavezető az adatszolgáltatásért nem számíthat fel díjat vagy költséget. Amennyiben a szolgáltató valamilyen kárt okoz a fogyasztónak – például nem megfelelően teljesíti a rendeletben meghatározott kötelezettségeit – úgy azt a pénzt köteles megtéríteni az ügyfélnek, díj- és kamatveszteséggel együtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG