1p
Tagfelvételi zárlatot rendelt el az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár mindkét ágánál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ráadásul revízióra is felszólította
Tagfelvételi zárlatot rendelt el az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár mindkét ágánál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert úgy ítélte meg, hogy a kassza a meglévő tagok követeléseit nem képes pontosan nyilvántartani, és a tagokkal való elszámolásokat sem tudja a jogszabályi előírásoknak megfelelően lebonyolítani.

A felügyelet 2009. május 14. és június 24. között célvizsgálatot végzett a pénztár mindkét ágánál, ami 2007. január 1-jétől a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra terjedt ki.

A PSZÁF honlapján közzétett, július 16-ra datált határozat szerint a vizsgálat még nem zárult le, a megállapítások egy részét azért rögzítette - a szokásostól eltérően - közbenső jelentésben a felügyelet, mert olyan súlyú és jellegű jogsértéseket tapasztalt, amelyek a pénztár és a tagok érdekét súlyosan veszélyeztetik. 

A pénztár 2009. január 1-jével új nyilvántartási rendszert vezetett be, a felügyelet szerint azonban nem mérte fel jól az ennek bevezetésével, illetve az elszámoló egységes rendszerre  áttéréssel kapcsolatos feladatokat és kockázatokat.

A vizsgálat egyebek mellett megállapította: a pénztár az idén még nem dolgozott fel és könyvelt le tagdíjbevallásokat és befizetéseket egyéni számlára. A pénztár függőszámláján 2008. december 31-én 1,569 milliárd forint volt. Mivel az APEH-tól érkezett tagdíjátutalások jelenleg teljes egészében függő számlára kerülnek, ezért június 17-én már a teljes függő állomány meghaladta az 5 milliárd forintot, ami a felügyelet szerint súlyos pénztári működési kockázat.

A tagi érdeksérelmet az jelenti, hogy az egyéni számlára való jóváírás hiányában a jóvá nem írt összeg nem a tag által választott, illetve jogszabály által meghatározott portfolióban kerül befektetésre. Ezen túlmenően, ha a tagok tagsági jogviszonya ebben az időszakban szűnik meg, akkor az elszámolás tényleges anyagi kárral járhat. A felügyelet ezért a beérkezett bevallási és befizetési adatok feldolgozására és a jogszerű nyilvántartás megteremtésére szólította fel a kasszát, és intézkedési terv készítését írta elő, határidőt is szabva.

A PSZÁF mindkét pénztári ágon ellenőrizte a tagsági jogviszonyukat megszüntető, szolgáltatást igénybe vevő, illetve az önkéntes pénztári ágon a 10 éves várakozási idő lejártát követően rész-, vagy egész felvételt kérő tagokkal kapcsolatos elszámolásokat, s itt is sok szabálytalanságot talált.

Az önkéntes ági kifizetésekkel kapcsolatban egyebek között megállapította: a kassza fizetett ugyan előleget a tagoknak, azonban a teljes és végleges elszámolás nem a jogszabályban meghatározott határidőben történt, továbbá a végelszámolás során megállapított árfolyam és a kifizetés között eltelt 18 napra a tagok nem kaptak hozamot.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a kassza a tagok által a magánnyugdíjpénztári ágazatban kezdeményezett 2009. évi portfolió váltásokat nem bonyolította le, ezek akkor fognak megtörténni, ha az elszámoló egység árfolyamokat és darabszámokat véglegesítik. A pénztár az esetleges tagi hozamveszteséget a működési tartalék terhére kívánja rendezni. A felügyelet az önkéntes ág esetében kifogásolta az átlépőkkel való elszámolásokat is, a kassza megállapítása szerint nem határidőben, és nem a jogszabályban előírt árfolyamon számolt el a tagokkal.

A PSZÁF egyebek mellett arra kötelezte a nyugdíjpénztárat, hogy a tagsági viszonyukat 2009-ben megszüntető tagokkal kapcsolatos elszámolásokat mind a magán, mind az önkéntes ágazatban vizsgálja felül, és az esetleges eltéréseket rendezze. A magánnyugdíjpénztári ágazatban a pénztárnak át kell tekintenie a 2009. évi portfolióváltással kapcsolatos elszámolásokat, és ugyancsak rendeznie kell az eltéréseket. Az átlépő tagokkal kapcsolatos elszámolásokat mindkét ágban felül kell vizsgálni. Revízióra szorul a nyugdíjkassza 2009. első és második negyedévi jelentése is. A feladatok teljesítésének határideje szeptember 30.

A pénztár terjedelmes, 230 oldalas írásbeli észrevételt tett a jelentéshez - ezeket a felügyelet nem fogadta el -, illetve dokumentumokat csatolt hozzá. A határozat indoklásából kiderül: a pénztár irányításával kapcsolatos témaköröket a közbenső jelentés nem tartalmazza, így a megállapított jogsértésekért esetlegesen fennálló személyi felelősség megállapítására nem került sor, erről a vizsgálatot lezáró határozatban dönt a felügyelet.

Bank a csőd szélén: pengeélen táncoltunk?
Gyorssegély: 100 milliót kap a BorsodChem
Csőd: szigorú szankciók az ügyeskedő cégvezéreknek
Leminősítették: Kaliforniának már egy centje sincs

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG