1p
2012. január 1-jétől társadalombiztosítási szempontból megváltozott a "saját jogú nyugdíjas" kategória – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Saját jogú nyugdíjasnak csak azt a természetes személyt lehet tekinteni, aki a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény, illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával öregségi nyugdíjban illetve rehabilitációs járadékban részesül, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban), Magyarországon nyilvántartásba vett egyháztól egyházi, felekezeti nyugdíjban vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül. Saját jogú nyugdíjas továbbá az a személy, aki a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban részesül, például Ausztriában állapítottak meg öregségi nyugdíjat.

A változás nem érinti, tehát továbbra is saját jogú nyugdíjasnak kell tekinteni az öregségi nyugdíjban részesülő személyt, vagyis:

  • aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt elérte (1949. évben vagy azt megelőzően született),
  • életkorától függetlenül azt a nőt, akinek 40 év jogosultsági idő alapján állapítottak meg öregségi nyugdíjat,
  • az 1954. évben vagy azt megelőzően született szolgálati nyugdíjban részesülő személyt,
  • a rehabilitációs járadékost, illetve
  • a fent hivatkozott valamely ellátásban részesülő személyt.


Kategórián kívüliek - de nem örökre

A saját jogú nyugdíjas kategóriából kikerülnek azok a személyek, akik 2011. december 31-éig korengedményes nyugdíjban, előnyugdíjban, bányásznyugdíjban, szolgálati nyugdíjban részesültek, de nyugdíjuk az öregségi nyugdíjkorhatár el nem érése miatt 2012. január 1-jével átminősül korhatár előtti ellátássá, szolgálati járandósággá.



A változás érinti a rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülőket is, akik egészségi állapotuk miatt rehabilitációs illetve rokkantsági ellátásra szerezhetnek jogosultságot.

Természetesen amennyiben a fent említett ellátásban részesülő személy eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és öregségi nyugdíjra válik jogosulttá, társadalombiztosítási szempontból újból saját jogú nyugdíjassá válik.

Az "extrém esetek"

Azok az egyéni és társas vállalkozók, akik 2012-től már nem tekinthetők saját jogú nyugdíjasnak, „nyugdíjas” státuszuk megszűnése miatt attól függően, hogy más helyen jogviszonyban állnak-e vagy sem, főfoglalkozású vagy másodfoglalkozású egyéni illetve társas vállalkozóvá válnak, akik biztosítottak lesznek, és a járulékfizetési kötelezettségüknek is az adott jogviszonytól függően kell eleget tenni. Tehát az az egyéni vállalkozó, aki korhatár előtti ellátásban részesül, és nem áll más jogviszonyban, főfoglalkozású egyéni vállalkozóként lesz köteles megfizetni a járulékokat.

Biztosítottá válnak az őstermelők

A változás érinti azon mezőgazdasági őstermelőket, akik saját jogú nyugdíjas státuszukra tekintettel 2011. december 31-éig nem voltak biztosítottak, ebből következően járulékfizetési kötelezettség sem állt fenn utánuk, de a jogállásuk megváltozása miatt 2012-től már nem tekinthetők saját jogú nyugdíjasnak, ezáltal ők is biztosítottá válnak. Természetesen a mezőgazdasági őstermelőknél figyelemmel kell lenni arra, hogy valamely ok nem zárja-e ki a biztosítás létrejöttét, például ha a korhatár előtti ellátásban részesülő mezőgazdasági őstermelő egyidejűleg munkaviszonyban is áll, továbbra sem lesz biztosított.

Fizet-e a nyugdíjas, ha dolgozik?

Annak a személynek, aki 2011-ben saját jogú nyugdíjas foglalkoztatottnak minősült, például munkaviszonyban állt, a biztosítotti státuszát nem érinti az a változás, ha a nyugdíja korhatár előtti ellátássá alakul át, mivel a munkaviszonyra tekintettel továbbra is biztosítottnak minősül. Mivel ez a személy már nem tekinthető saját jogú nyugdíjasnak, ezért a foglalkoztató 2012-től már köteles levonni a foglalkoztatottól a 3 százalék mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulékot és a 1,5 százalék mértékű munkaerő-piaci járulékot is.

A biztosítási jogviszonyt illetve az abban bekövetkező változást a munkáltató, a kifizető, a biztosított egyéni vállalkozó és a biztosított mezőgazdasági őstermelő a ’T1041-es bejelentő és változás-bejelentő lapon köteles közölni.

A foglalkoztató a biztosított személy utáni adó és járulékbevallási kötelezettségének a 1208-as bevallásban, a biztosított egyéni vállalkozó és a biztosított mezőgazdasági őstermelő pedig a 1258-as bevallásban elektronikus úton köteles eleget tenni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG