Ezeknek az ügyfeleknek küldenek levelet a bankok - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.
Hozzátette: a kormány kamatláb-maximáló döntése nemcsak a lakáshiteleket, hanem a szabad felhasználású kölcsönöket is érinti, valamint a feltételeknek megfelelő moratóriumos hiteleket. A kamatstop fél évet ad a bankoknak és az ügyfeleknek, hogy átszerződjenek a változóból a fix kamatozású hitelekre.
A kamatfixálásnak ugyan van költsége, "de amit esetleg az ember elveszít a réven, azt biztosan megnyeri a vámon" - fogalmazott. Hosszú távra biztonságosan fix kamatokkal célszerű eladósodni, az időről-időre bekövetkező világgazdasági válságok miatt.
A világszerte jellemző komoly inflációs nyomás kihat a kamatokra - mondta, hozzátéve: a budapesti bankközi forint hitelkamatláb (BUBOR, a kereskedelmi bankok kihelyezési rátájának átlaga) az a mutató, amihez viszonyítják a változó kamatozású lakossági jelzálogkölcsönöket. Ez a mutató tavaly októberben - attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 havi volt - valamivel 2 százalék fölött volt. Most 4 százalék fölötti értékeket mutat, tehát nagyjából 2 százalékpontos különbségekről van szó. Az intézkedéssel egy ügyfél hitelénél 10-11 százalékos törlesztőrészlet-csökkenésről lehet beszélni futamidőtől és hitelösszegtől függően ismertetése szerint.
(MTI)
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




