3p

A Babaváró töretlen népszerűségét jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 első negyedévében a lakossági hitelállomány bővüléséből 60 százalékkal vette ki a részét. Az igénylők kétharmada valamilyen lakáscélra, vagyis vásárlásra, átalakításra, felújításra költötte a Babaváró kölcsönt. Az OTP Bank tapasztalatai is ezt támasztják alá, az ügyfelek erre építve tervezik meg a hitelfelvételt, a további, piaci konstrukciók igénybevételét.

A Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint* az államilag támogatott konstrukciók továbbra is fontos szerepet töltenek be a lakossági hitelezésben. A 2019-ben bevezetett Babaváró kölcsön kiemelkedően teljesít, idén márciusra már 1192 milliárd forintot folyósítottak belőle, ami a teljes lakossági hitelállomány 14 százalékának felel meg. A babaváró kölcsön iránti kereslet a második negyedévben erősödött ezt támasztják alá az OTP Bank adatai is. A hitelintézet a második negyedévben közel 67 milliárd forint értékben folyósított Babaváró kölcsönt, ami volumenében 20%-os bővülést jelent az első negyedévhez viszonyítva.

Akik a járvány miatt elhalasztották a vásárlást, igyekeznek behozni az elvesztegetett időt és minél gyorsabban megtalálni a megfelelő ingatlant, sok esetben a hozzá kapcsolódó legjobb hitelkonstrukcióval együtt. A kényszerű bezártság és a home office miatt átalakult a kereslet, felértékelődtek a városokat körülvevő agglomerációk. Ma már kiemelt elvárás, hogy a kiszemelt otthonnak legyen közvetlen kapcsolata a külvilággal, családi házaknál megfelelő méretű saját kert, lakásoknál terasz, erkély, vagy legalább egy loggia. Az OTP Ingatlanpont szakértőinek tapasztalata szerint a megvásárolni kívánt ingatlanok méretét sok esetben az Otthonteremtési Program adta lehetőségek határozzák meg, az ügyfelek ahhoz igazítva keresik meg a számukra legmegfelelőbb ingatlant. Nemcsak a vásárlóknak, az eladóknak, építtetőknek is egyre fontosabb, hogy az otthonok „CSOK-képesek” legyenek, mert ezek kelnek el leggyorsabban. A piac felpörgésével az árak is emelkedtek, ami az államilag támogatott konstrukciók előnyeinek egyre teljesebb körű kihasználása mellett a kiegészítésként felvett piaci hitelek összegében is érezteti hatását. 

Nagy a szórás az árakban

A felújítási támogatások miatt a használt ingatlanoknál a felújítási, korszerűsítési megoldások népszerűbbek lettek, de azért továbbra is a jó állapotú, újszerű otthonok a legkedveltebbek, az újlakás piac is remekül kezdte az évet. Továbbra is megfigyelhető jelenség az építőanyagok árának drasztikus emelkedése és a szakemberhiány.

Az államilag támogatott konstrukciókkal megvásárolt ingatlanok árában jellemzően nagy a szórás. Az OTP Ingatlanpont szakértőinek tapasztalatai szerint a fővárosban nem ritka az akár 100 millió feletti érték, de az átlag ingatlanár 40 millió forint körül alakul. Vidéken a régiókon belül is nagyok az éltérések, a Dél-Dunántúlon a Balaton-part kivételével 20, az Észak-Dunántúlon a nagyvárosokban 60-70, kisebb településeken 30-40, a Dél-Alföldön a nagyobb városok környékén 25-30, Észak-Kelet Magyarországon, településtől függően 40-50 millió forint az ingatlanok átlag ára. A támogatott ingatlanok árának emelkedése szinte mindenhol megfigyelhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG