3p
Egy friss kutatásában arra keresett választ, hogy az emberek menyire készítik fel otthonukat a viharos időszakra.
Villámlás a viharban Salgótarján közeléből fotózva 2017. július 10-én. (Forrás: MTI Fotó, Komka Péter

A Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készítettreprezentatív kutatásból kiderült, hogy a legtöbben rendkívül tudatosak ezen a téren: a válaszadók 91 százaléka megteszi a szükséges óvintézkedéseket − például védett helyre viszi a teraszon, erkélyen hagyott tárgyakat, ha vihar várható. Ugyancsak sokan, ötből négyen áramtalanítják a nem használt elektromos készülékeiket, így a tévét, mikrohullámú sütőt, asztali lámpát is kihúzzák a hálózatból, ha hosszabb időre mennek el otthonról.

Nyáron természetesen sokan alszanak nyitott ablaknál, jó időben a megkérdezettek 83 százaléka nyitja ki éjszakára az ablakot. A házat, lakást úgy érdemes azonban elhagyni, hogy a szellőztetésre nyitva hagyott nyílászáról becsukásáról is gondoskodunk. Szerencsére csupán a válaszadók ötöde mondta azt, hogy előfordul, hogy nyitva hagyja az ablakokat akkor is, ha elmegy otthonról.

Egyre durvábbak a viharok

Bíztató, hogy az emberek ennyire elővigyázatosak, szükség is van erre, hiszen új jelenség a viharok egyre hevesebb lefolyása. Tavaly nyáron megszaporodtak a szupercellák, és arra is volt példa, hogy egyetlen éjszaka alatt 140 ezer villámcsapás történt csapott a földbe. A viharok intenzitása idén is hasonló: a tegnapi extrém erősségű, néhol 157 km/h-s széllel átvonuló vihar a közlekedésben is fennakadásokkal járt, sőt személyi sérülést is okozott, és az előrejelzések szerinta mai napon is előfordulhatnak akár 90 kilométer/órás széllökésekkel és jégesővel járó heves zivatarok – hívta fel a figyelmet dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.

Az országra tegnap lecsapott nagy erejű vihar után jelentős kárbejelentési hullámra számít a Groupama Biztosító A második legtöbb lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársaság becslése szerint akár 2-3000 kárbejelentés is érkezhet a hét eleji extrém időjárás miatt. A heves széllökések, felhőszakadások, villámárvizek által okozott károk területi eloszlásáról még nincsenek pontos információk, de látható, hogy az ország jelentős területén keletkeztek károk. A biztosító kárszakértői azonnal megkezdték a károk felmérését, a legutóbbi események szempontjából egyelőre kiemelten érintett területnek bizonyul a Balaton térsége és Budapest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG