3p
Ugyan a nyugdíjasok jelentős része a gazdasági növekedéshez már nem járul hozzá aktívan, mégis jól járhatnak a magasabb GDP bővüléssel. Számításaink szerint csaknem 45 ezer forint érkezhet év végén a rendes nyugdíjon felül az átlagos járandóságban részesülők számlájára.

A havi 60 ezer forint nyugdíjban részesülők akár 18 ezer forint prémiumot is kaphatnak év végén a gazdasági növekedés idei alakulása alapján. A 80 ezer forintot meghaladó járandóságok esetében pedig 24 ezer forint érkezhet számításaink szerint.

A  Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap tette közzé első becslését a GDP idei második negyedéves alakulásáról. A jelentés szerint az elemzők által vártnál mérsékeltebb ütemben lassul a gazdaság az első negyedévhez képest: a kiigazítás nélküli nyers adat 5,1 százalékos bővülést jelzett. Így az első félévben összességében 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Bár a második félévben ennél visszafogottabb ütemre van kilátás - elsősorban a főbb kereskedelmi partnerünk, Németország fékező ipara miatt - , de több, mint valószínű, hogy az év egészében meghaladja az elemzői konszenzus szerinti 4,5 százalékot a magyar gazdaság bővülése.

Ez egyebek mellett azért fontos, mert a nyugdíjtörvény értelmében amennyiben a GDP nagyobb 3,5 százaléknál az adott évben, akkor prémiumot kell fizetni az időseknek. Erre idén minden bizonnyal sor kerül, s a legfrissebb jelentés alapján még jobbak is a kilátások, mint pár héttel ezelőtt voltak.

Ha abból indulunk ki, hogy ebben az évben 4,7 százalék lehet a GDP üteme, akkor azt kapjuk, hogy még egy kisebb, 60 ezer forint körüli havi nyugdíj esetén is szemmel látható, 18 ezer forint körüli összeg érkezhet prémiumként szokásos módon az év végén. A jelenlegi átlagnyugdíj, 135 ezer forint mellett pedig 24 ezer. Ennél több nem lehet, mivel a nyugdíjtörvény limitálja az összeget azáltal, hogy a prémium kiszámításának képletében 20 ezer forintban határozza meg a szorzat egyik számának alapját.

Ehhez jön még hozzá szintén év végén a nyugdíj kiegészítése, ami a tervezettnél magasabb infláció miatt jár a nyugdíjasoknak. A járandóságokat 2,7 százalékkal emelték év elején, ehhez képest az idősek kosara szerint számolt inflációs január és július között 3,42 százalékos volt számításaink szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy ezen a címen éves átlagban 10 800 forint jár, amit novemberben szokott kifizetni az állam.

A 135 ezer forintos átlagnyugdíj esetében tehát a prémiummal együtt már 34 800 forintnál járunk. És akkor még érkezhet egy újabb 10 ezer forintos "szeretetcsomag" is karácsony előtt, amit korábban Erzsébet-utalvány formájában fizetett ki az állam, de idéntől ez a juttatási forma nem él, így ha a gazdaság jó teljesítményére hivatkozva megint meg akarja jutalmazni az időseket az adófizetői forintokból a kormány, akkor más módját kell megtalálnia a kifizetésnek. Mindent összevetve akár csaknem 45 ezer forinttal bővülhet a rendes nyugdíjon felül az idősek pénzügyi kerete az ünnepek előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG