2p
Az év első három hónapjában a bruttó átlagkeresetek 6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt. A nettó keresetek emelkedése – a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,7 százalék volt - közölte a legfrissebb kereseti adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 253 800 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (511 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (150 700 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 141 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 10 100, illetve 9900 forint.

169 ezer forint az átlag

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 168 800 forint volt. 2016-ban a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 176 000 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 265 800 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

2016. január–márciusban az előző év azonos időszakához képest a bruttó kereset 6 százalékkal nőtt, miközben a nettó kereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,7 százalékkal lett magasabb. A fogyasztói árak 0,3 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett.

A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset a bruttó átlagkeresettel azonos ütemben, 6 százalékkal nőtt. A munkajövedelem 5,7 százalékkal volt magasabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG