4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egy feltétele van annak, hogy idén hamarabb érkezzen meg a nyugdíjkiegészítés. Az egyik parlamenti párt törvényjavaslatot készül benyújtani, hogy már áprilisban megtörténjen a korrekció.

Mikor csenget a postás?

Mint megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint januárban 4,6 százalék volt a nyugdíjas fogyasztói kosár szerint számolt infláció. A járandóságokat 3,5 százalékkal emelték az év elején - ebből 2,8 százalék volt a parlament által jóvhagyott növekmény, további 0,7 százalék pedig a tervezettnél magasabb tavalyi infláció miatt rakódott év végén a nyugdíjakra azoknak, aki részesültek kompenzációban novemberben.

Vagyis reálértékben nagy elmaradás alakult ki, ráadásul ez az átlagra vonatkozik. Akinek a fogyasztói kosarában ennél nagyobb arányban szerepelnek például az élelmiszerek, még rosszabbul járt, mert ennek a termékkörnek az inflációja 6,9 százalékos volt az év első hónapjában.

Az elemzők szerint az év eleji magasabb infláció csillapodni fog, az év második felében visszatérhet a 3 százalék körüli tartományba. Mindazonáltal a tegnapi adat mindenkit meglepett, ezért nem lenne váratlan, ha a szakértők kicsit feljebb emelnék a mostani évre vonatkozó előrejelzésükben szereplő számot.

A kormány nem zárkózik el tőle

Adódik a kérdés, hogy a kormány szokás szerint megvárja-e a szeptembert, hogy eldöntse, ad-e nyugdíjkiegészítést az időseknek, kompenzálva őket a magasabb infláció miatt, vagy már hamarabb sor kerülhet erre. Az e heti Kormányinfón Gulyás Gergelynél érdeklődtünk a kormány álláspontja felől. A miniszter válaszából pedig az derült ki, hogy a kormány nem zárkózik el a korábbi kifizetés elől, de ennek van egy feltétel: éspedig az, hogy időben rendelkezésükre álljon minden adat, információ, amely segít megbecsülni az idei éves gazdasági folyamatokat.

"Eddig a november azért volt november - hozzáteszem, évtizedek óta - mert addigra volt egy teljes képe a gazdaságnak, hogy milyen az infláció. Hogyha ezt a képet előbb hitelesen bárki nekünk ábrázolni tudja, fel tudja rajzolni, és a KSH az ilyen szempontból az oda bejövő adatokat gyorsabban dolgozza föl vagy gyorsabban érkeznek be, akkor mi szívesen előbbre hozzuk, de eddig nem azért volt november, mert ne tettük volna meg ezt örömmel júliusban, hanem mert teljes pénzügyi konszenzus volt abban, hogy novemberre mondható meg, hogy van-e eltérés a tervezett és a valós infláció között" - mondta a miniszter a Kormányinfón.

Legyen emelés már áprilisban

Cikkünk nyomán egyébként az egyik parlamenti párt áprilisi nyugdíjkorrekciót követel, egyben törvényjavaslatot nyújt be a parlamenthez. A Lehet Más a Politika szerint a fogyasztó árak januárban 4,7 százalékkal nőttek, miközben a kormány a nyugdíjakat csak 2,8 százalékkal emelte. A közleményükben így fogalmaznak: ha a kormány nem tudja az inflációt megfelelő mértékben előrejelezni, akkor a novemberi nyugdíjkorrekciót már áprilisban tegye meg!

A párt arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány azt állítja, megőrzi az idősek juttatásának reálértékét azzal, hogy a nyugdíjemelés az infláció mértékét követi. Ez azonban egyáltalán nincs így: a nyugdíjasok azt érzik, hogy nyugdíjuk egyre kevesebbet ér. Ennek egyik oka, hogy a bérek négyszer olyan gyorsan nőttek az elmúlt négy évben, mint a nyugdíjak, így a nyugdíjasok egyre jobban elszegényedtek a társadalmon belül.

Elszálltak az élelmiszerárak

A másik problémát az infláció elmúlt hónapokban tapasztalható ugrásszerű növekedése okozza. Míg a nyugdíjak csupán 2,8 százalékkal növekedtek, addig januárban az élelmiszerek átlagosan 6,9 százalékkal nőttek. A nyugdíjasok fogyasztói kosarában az élelmiszerek aránya magasabb az átlagnál, emellett ők sokkal árérzékenyebbek is. Így nem nehéz belátni, hogy a gyümölcsök árának 21, a felvágottak árának 17 százalékos növekedése mekkora problémát okoz nekik. A kormány rossz tervezési gyakorlata egy átlagnyugdíjasnak havi 2565 forintos kiesést jelent a novemberi nyugdíjkorrekcióig. Az LMP törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kormány a nyugdíjkorrekciót már áprilisban tegye meg, és ne használja az idősek pénzét majdnem egy éven keresztül - áll a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
Személyes pénzügyek A feje tetejére állította a lakáshitelek piacát az Otthon Start
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 23. 16:51
Rövid idő alatt nagyot fordult a világ: miközben az Otthon Start hitel 2025 őszi megjelenése előtt az új lakáskölcsön-szerződések összegének nagyjából ötödéhez kapcsolódott állami támogatás, most a piaci feltételű hitelek súlya csökkent 20 százalék körülire – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Az új támogatott konstrukció megjelenése óta eltelt tíz hónapban több mint 1700 milliárd forint Otthon Start hitel ömlött a piacra, ami jóval meghaladja az előzetes várakozásokat is.
Személyes pénzügyek Jobban jár, ha még szerda előtt elintézi a tankolást?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:34
Felemásan alakulnak az árak.
Személyes pénzügyek Tudta? Az özvegyi nyugdíjnál ezekre az alapvető feltételekre kell figyelni
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:53
Tűpontos, jogilag meghatározott feltételrendszere van az özvegyi nyugdíjnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG