4p

A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.

A Mastercard 2009 óta évente monitorozza a pénzügyi szolgáltatások piacát, különös tekintettel a kártyahasználatra és a digitális pénzügyekre. A kutatássorozat legfrissebb eredményei alapján a mobilfizetést használók arányának növekedése volt az egyik legjelentősebb változás Magyarországon 2025-ben: a mutató egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak. A növekedés gyorsabb volt az Android-felhasználók körében (36-ról 43 százalékra egy év alatt), ugyanakkor az iPhone-felhasználók körében magasabb (69 százalék) a mobillal fizetők aránya.

A kártyapenetráció – vagyis a legalább egy kártyával rendelkezők aránya – közel 100 százalékos.

Jelentősen, egyharmadnyira (32 százalék) nőtt a több kártyával rendelkezők részaránya. Egyre többen választják a digitális megoldásokat a kártyahasználatban, vagyis erősödik a „digital first” megközelítés: a célcsoport kevesebb mint fele (44 százalék) ragaszkodik ahhoz, hogy új kártyáját először fizikai formában kapja meg – ez az arány 2021-ben még 57 százalék volt –, és bár továbbra is kevesen (10 százalék) mondanának le teljesen a fizikai kártyáról, az arányuk négy év alatt megduplázódott.

2025-ben minden ötödik magyar felnőtt használt fintech-kártyát (Revolut, Wise, N26, Curve), és a jelenség már nem korlátozódik a fiatalabb generációra. A fintech-számlákon tartott összeg is nőtt, és egyre többen tekintik ezeket a kártyákat fő kártyájuknak (arányuk 14-ről 19 százalékra nőtt 2024 és 2025 között), melyet számos tranzakcióra, így belföldi- és külföldi vásárlásokra, online fizetésekre használnak.

Mastercard Gold betéti kártya
Mastercard Gold betéti kártya
Fotó: OTP Bank

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG