4p
Hegyi rendőrök felügyelik a sí KRESZ betartását, és büntetik a veszélyesen közlekedőket néhány alpesi ország hegyi lejtőin, ugyanis nem csak a felelőtlen síelőkkel van gond, hanem egyre többen részegek csúszkálás közben. Egy felelőtlenségből, „hősködésből” bekövetkezett balesetnek pedig nem csak húzós anyagi következménye lehet.
Oda kell figyelni a pályákon

Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója úgy tudja, egyelőre főként Olaszország sípályáin jelennek meg, s ha kell, akkor büntetnek a sítalpas egyenruhások, akik főként azt figyelik, renitens viselkedéssel nem kockáztatja-e valaki a többiek és saját maga testi épségét, biztonságát.

Mindenkinek figyelnie kell a sípályákon egymásra

Erre egyébként a biztosítók is kínosan figyelnek, mert kártérítés csak annak jár, aki nem önhibájából, például felelőtlenségből, túlzott hősködésből, erősen italos állapotban, netán bódító szerek hatása alatt sérül meg vagy másoknak okoz sérülést. Attól az ügyféltől ugyanis meg lehet tagadni a kártérítést, aki bizonyítottan és szándékosan kockáztatta a saját és mások testi épségét, s ennek következtében okozott balesetet. Ilyen esetben még a másnak okozott kárt is be lehet hajtani a vétkesen. Ez akár milliós nagyságrend is lehet, s örülhet, ha a sérült nem akaszt a nyakába egy olyan bírósági pert, amelyben húzós fájdalomdíjra kötelezik.

Biztosítás nélkül ostobaság elindulni

Síelés közben – is – igen gyorsan összejön a több százezer forintos, sőt milliós költségekkel járó baleset is, hiszen legtöbbször még egy egyszerű lábtöréses sérültet is csak helikopterrel lehet lehozni a hegyről és kórházba vinni. Ez önmagában több százezer forint, s akkor még nem beszéltünk az orvosi kezelésről, netán műtétről és kórházi ápolásról. Ezeket a költségeket a biztosítás fedezi. Már, ha van biztosítása a sérültnek.

A biztosító ugyanis kifizet mindent, még annak a balesetnek a költségeit is, amelyet az ügyfele esetleg másnak okozott, ám utólag tüzetesen vizsgálja az esetet és mérlegeli a kártérítés jogosságát. Ekkor juthat olyan eredményre, hogy megtagadja a kártérítést, sőt még azt a kárt is behajtja rajta, amit esetleg másnak okozott.

Részeg és figyelmetlen síelők

Újabban egyre gyakrabban tapasztalni, hogy valaki annyira ittas állapotban vagy - ahogy a biztosítási szakma fogalmaz - bódítószer hatása alatt síel, hogy nem ura önmagának, vagy éppen kizárólag hősködésből elzárt, tiltott veszélyes lejtőkön villogtatja tudását, s ezzel okoz bajt, netán másoknak is.

Ez utóbbit Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetségének (SMSZ) elnöke is megerősítette, éppen ezért igen hasznosnak tartja a hegyi rendőrök megjelenését a sípályákon. Az egyenruhások eddig jellemzően Olaszország pályáin tűntek fel, főként azért, hogy a jelenlétükkel is emlékeztessék a síelőket: vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket a saját és egymás testi épsége miatt, a biztonság érdekében be kell tartani. Az elnök szerint is érzékelhetően egyre többen viselkednek veszélyesen a pályákon.

Tapasztalata szerint újabban még a kezdők is felelőtlenül bátrabbak, mert úgy gondolják, minimális tudás és alig párnapos gyakorlat is elég a legmeredekebb pályákon, vagy éppen azon kívül, a veszélyes zónákban való lesikláshoz. De sok az olyan tapasztalt, jól síelő is, aki mások nyugalmát és biztonságát veszélyeztetve síel. Az ilyenek megfékezésére is nagyon hasznos a pályarendőrség jelenléte és a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) által összeállított közlekedési szabályzat betartatása, akár büntetéssel is. Erre joga is van a sí rendőrségnek, s beszámolók szerint, minden, általuk indokoltnak tartott esetben pénzbüntetéssel sújtja azokat, akik megszegik a rendet.

Annak ellenére, hogy a hegyi KRESZ nem tiltja az ittas állapotban való síelést, Egri Katalin szerint azt sem ártana valamilyen módon szabályozni, mert jó néhány baleset oka az ittasság.

A FIS tíz pontja, amelynek betartását a sírendőrség figyeli

1. Odafigyelés

Légy tekintettel a többi sízőre! Ne veszélyeztess másokat a pályán!

2. Megfelelő sebesség

A sítudásodnak, terepnek és az időjárásnak megfelelő sebességgel síelj!

3. Kikerülés

A hátulról jövőnek kell kikerülni az előtte haladókat.

4. Előzés

Úgy előzz meg másokat, hogy közben ne zavard meg őket!

5. Körülnézés

Mielőtt elindulsz a pályán, nézz alaposan körül minden irányba!

6. Megállás a pályán

A pálya szélén állj meg, jól belátható helyen!

7. Gyalogos közlekedés

A feljutáshoz és lesétálásához csak a pálya szélét használd!

8. Táblák jelentése

Tartsd be a pályaüzemeltető által hozott szabályokat!

9. Segítségnyújtás

Ha balesetet látsz, nyújts segítséget!

10. Azonosítás

Mindig legyen nálad fényképes igazolvány!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG