1p
A tagság egyre jobban erodálódik, ilyen költségszintek mellett nem tud ennyi kassza működni.

Végelszámolásra kerülhet az Aranykor Országos Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánpénztári ága a szervezet június 25-re összehívott rendkívüli közgyűlésén. Az előzetes napirend szerint a magánpénztár kiválása is lehetséges opció - írja az Index.

 

Szintén a megszűnés mellett döntött a Pannónia Nyugdíjpénztár magán ágazata: a pénztár igazgatótanácsa azzal indokolt, hogy az eltelt másfél év során a magánnyugdíjpénztárakat szabályozó jogszabályi környezet nem változott, a működtetés feltételei és azok finanszírozási igényei a korábbiak maradtak, ami ellehetetlenítette azt, hogy a tagság magánnyugdíjpénztári megtakarításait önkéntes pénztárakba tegyék át.

Az Igazgatótanács indoklása szerint a magánnyugdíjpénztári ágazat működési célú pénzügyi tartalékai annyira lecsökkentek, hogy a további működés nem lehetséges, a működtetéssel járó kockázatok olyan szintre emelkedtek, ahol már a jogutód nélküli megszűnés lehet az egyetlen ésszerű megoldás. A Pannónia korábban sikeresen olvasztott magába más pénztárakat is, melyek szintén a nyugdíjreform miatt véreztek ki.

Azok a pénztártagok, akiknek kasszája megszűnik, vagy újabb pénztárba lépnek át és megtartják megtakarításaikat, vagy visszalépnek az állami rendszerbe. A nyugdíjpénztárakat érintő jogszabályi változások miatt egyre több kassza szűnik meg, legutóbb az OTP magánpénztára jelentette be, hogy nem folytatja tovább. Iparági szakértők korábban már jelezték, valószínű, csak 1-2 kassza marad végül a piacon, hiszen a hirtelen 3 millióról 100 ezer főre csökkent tagság ennél többet az új költségsabályok mellett egyszerűen nem fog tudni fenntartani. A folyamatosan bejelentett újabb megszűnések miatt a tagság száma tovább erodálódott, mára alig 70 ezer ember maradt, aki magánnyugdíjpénztárban tartja megtakarításai egy részét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Húsbavágó: tovább drágulnak a kedvenc kis csomagjaink
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:46
Egy-két hét és élesedik az újabb sarc. A csomag értéke nem is számít.
Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG