2p
A magyarok közel fele kezeltetné magát külföldön, ha komoly betegséget állapítanának meg nála.
Ráfér a fejlesztés a kórházakra.

Az anyagi és nyelvi korlátok viszont sokakat visszatartanak ettől a lehetőségtől. Legtöbben a kapott diagnózist illetően is szkeptikusnak bizonyultak, négyből három beteg az első diagnózis után további orvosi szakvéleményeket is kérne – derült ki a CIG Pannónia friss felméréséből.

Magyarországon a szív, ér- és idegrendszeri, valamint a daganatos betegségek tehetőek felelőssé a legtöbb halálesetért. A CIG Pannónia legújabb felméréséből kiderül, hogy a válaszadók közel 50 százaléka inkább gondolkodna külföldi kezelésen, amennyiben ilyen súlyos betegséget diagnosztizálnának nála. A korcsoportokat vizsgálva kiderült az is, hogy inkább a fiatalok nyitottak a külföldi gyógykezelésre: a legtöbben, a 18-29 évesek 61 százaléka számolna ezzel a lehetőséggel.

Nem hiszünk az orvosnak

Miközben a válaszadók 70 százaléka szerint kifejezetten rossz a hazai egészségügyi ellátás színvonala, a megkérdezettek fele mégsem gondolkodna határainkon túli gyógykezelésben, egyrészt annak anyagi vonzata miatt, de sokakat tart vissza az idegennyelv-tudás hiánya és a kezelés megszervezésének körülményessége is.

Ugyanakkor az is visszatartó ok számukra, hogy nem szeretnének egyedül lenni egy idegen országban a kezelés időtartama alatt.

A kutatásból az is kiderül, hogy a magyarok kétharmada kifejezetten bizalmatlan a kapott diagnózissal szemben. Nem elégszenek meg az első körös eredményekkel, a legtöbben akár 2-3 másik szakvéleményt is kikérnek, mielőtt döntenek a további kezelésükről. Ugyanakkor mindössze a megkérdezettek 7 százaléka kutatna fel maga gyógymódokat az interneten vagy fordulna alternatív módszerekhez.

Külföldön gyógyulni valóban igen költséges is lehet, a számla könnyen több millió, vagy akár több tízmillió forintra is rúghat –tekintve, hogy például egyes daganatos megbetegedések gyógykezelésének költsége 130 ezer euró környékén mozog - amit a legtöbben nem engedhetnek meg maguknak.

A világszínvonalú gyógykezelés azonban már korántsem csak kevesek kiváltsága. Ha valaki előre gondoskodik a váratlan helyzetekről, a megfelelő egészségbiztosítással nemzetközi szinten is neves specialisták segítségét veheti igénybe a diagnózis felállításához és a gyógyuláshoz egyaránt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG