3p
Az ügyfelek vagyonát óvták meg a biztosok, amikor lezárták a brókerbotrány károsultjainak pozícióit.

A felügyeleti biztosok törvényi kötelezettségük keretében, az ügyfélvagyon megóvása érdekében zárták a nyitott pozíciókat - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. A felszámoló közleménye szerint a napokban olyan téves és megalapozatlan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint a PSFN által kijelölt felügyeleti biztosok felhatalmazás nélkül jártak el, kárt okozva ezzel az ügyfeleknek.

A törvény alapján jártak el

A felügyeleti biztos törvényben rögzített feladata többek között a bajba került befektetési vállalkozás vagyoni helyzetének felmérése, a nyilvántartások helyreállítása és az ügyfélkövetelések teljesíthetőségének felmérése. A PSFN által kirendelt felügyeleti biztosok a törvényben rögzített feladatkörükben eljárva zárták az intézkedés alá vont brókercégeknél a nyitott ügyleteket - írja közleményében a társaság.

A kirendelt felügyeleti biztosok mindhárom esetben az igazgatóság teljes jogkörét átvették, mivel a felügyeleti jogkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (MNB) olyan súlyos visszaélésekre utaló információk birtokába jutott, hogy az érintett brókercégek tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette.

A jogszabályi követelményeknek és a prudens működési feltételeknek ellentmondó szabálytalanságok olyan súlyos mértékben sértették, illetve veszélyeztették az ügyfelek érdekeit, hogy a felügyeleti biztosok a feltárt válsághelyzetből adódó kockázatok mielőbbi csökkentése, az ügyfélkövetelésekkel szemben álló vagyon mértékének megállapíthatósága és a nyilvántartások helyreállításának megkezdése érdekében zárták az intézkedés alá vont társaságoknál a nyitott ügyleteket.

"A felügyeleti biztosi eljárás a jogszabályi előírásoknak megfelelt. A felügyeleti biztosok az eljárásuk során semmiféle jogellenes magatartást nem tanúsítottak. A felügyeleti biztosok törvényi kötelezettségük keretében az ügyfélvagyon megóvása érdekében zárták a nyitott pozíciókat" - közölte a PSFN.

A PSFN kizárólagos jogkörrel végzi a pénzügyi szervezetek felszámolását, végelszámolását és a kockázati tőkealapok megszüntetését, valamint a pénzintézetek szanálásával összefüggő részfeladatokat, továbbá ellátja a felügyeleti biztosi feladatokat azon pénzügyi szervezetek esetében, amelyeknek felfüggesztették a tevékenységi engedélyét. A PSFN a felszámolója többek között a Buda-Cash Brókerháznak, a Quaestor Értékpapír Zrt.-nek és a Hungária Értékpapír Zrt.-nek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG