3p
Visszavonta saját személyi hitel konstrukcióit, s helyettük a Cetelem célzott konstrukcióit kínálja az UniCredit, amely így különösebb erőfeszítés nélkül tud érdemi szereplő maradni a felfutó személyihitel-szegmensben.

Saját hitel helyett itt a versenytársé

Első ránézésre meglepő, ám jobban belegondolva zseniálisat húzott az UniCredit Bank. A pénzintézet július 10-től már nem kínálja korábbi személyi hitel konstrukcióit, most pedig bejelentették, hogy stratégiai együttműködést kötött a bank a Magyar Cetelem Bankkal, amelynek keretében az UniCredit Bank hálózatában igényelhetővé váltak a Cetelem személyi kölcsön ajánlatai.

Az együttműködés a Cetelem Saját Ritmus szabad felhasználású, Ingatlanfelújítási és Adósságrendező személyi kölcsöneire terjed ki: a megállapodás szerint az értékesítés az UniCredit bankfiókokban történik, míg a hitelbírálatot, a mögöttes banki rendszereket és a folyamat hátterét a Cetelem adja.

Remek ügyfeleket nyert az UniCredit

A mostani hír arról nem szól ugyan, de jó eséllyel a stratégia megállapodás másik oldala az lehet, hogy a Cetelem kínálatában nem szereplő jelzáloghitel-ajánlatokkal az UniCredit megkeresheti majd a Cetelem-ügyfeleket.

A két pénzintézet között létrejött megállapodás révén az UniCredit Bank úgy tud versenybe szállni az egyre komolyabban felpörgő személyihitel-versenybe, hogy nem túl sokat kockáztat: az alapvetően fedezet nélküli hitelnek számító személyi kölcsön konstrukcióknál a kulcsszó a megfelelő ügyfél-scoring, márpedig ebben az ügyfélkörben a francia BNP Paribas csoporthoz tartozó Magyar Cetelemnek van talán a legjobb ügyfélállománya.

Beszédes tény, hogy a Cetelem volt az a bank (az OTP mellett), amelyik talán a leginkább húzódozott a pozitív adóslista bevezetése ellen, mondván: ennek nyomán ki kell adnia ügyféladatait, amelyre alapozva biztonságosan tudja működtetni hitelbírálati rendszerét. Erre a rendszerre most így vagy úgy (persze nem közvetlenül) mostantól az UniCredit is támaszkodhat, hiszen a Cetelem-hitelbírálaton való megfelelés komoly pozitív jel lehet a banknak egyéb termékek értékesítése kapcsán is.

A Cetelem is növesztett egy új lábat

A Cetelem ráadásul valóban attraktív az elmúlt hónapokban a személyi hitelek terén: unikálisnak számít, hogy a hitelcél alapján különböző kamatozású kölcsönt kínál a személyi hitel piacon, s kamatai valóban versenyképesek. A stratégiai együttműködés keretében az UniCredit kockázatot tehát nem fut, ügyfelet ugyanakkor - pl. számlavezetésre - akvirálhat, s persze jutalékot kap az értékesített hitelek után.

Ne becsüljük le a Cetelem oldalán fellépő nyereséget sem: a bank eddig döntően üzletekben, áruhiteles ügyletek kapcsán tudott ügyfeleket akvirálni, akiket a későbbiekben általában hitelkártyával "láncolt" magához. Hiányzott azonban a klasszikus láb, márpedig a személyi hitelek milliós összegéhez sokan meglehet igényelték volna a hagyományos banki környezetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG