2p

 A társadalom inkább az alkohol- és drogfüggőséget tekinti veszélyesnek.

Zacher Gábor oxyológus a Klsszis Médiához tartozó Mfornak adott interjút. A szakember egyebek mellett arról beszélt, hogy a társadalom inkább az alkohol- és drogfüggőséget tekinti veszélyesnek, míg az olyan hétköznapi függőségeket, mint a csokoládéfogyasztás vagy a sorozatnézés, elnézőbben kezeli. Pedig szerinte ezek is komoly problémát jelenthetnek:

„Patológiai szempontból ezek ugyanúgy függőségnek számítanak, csak a társadalmi megítélésük jóval enyhébb.”

A szakember kiemelte, hogy az online függőség egyre nagyobb gond. Magyarországon több millió ember tölti jelentős idejét a közösségi médiában, ami szerinte személyiségfejlődési zavarokhoz vezethet. „Az online függőség legalább olyan veszélyes lehet, mint a kábítószerfüggőség” – fogalmazott.

A függőségek leküzdése Zacher szerint elsősorban elhatározás kérdése. Az anonim csoportok vagy terápiás közösségek segíthetnek, hiszen a sorstársak történetei motiválóak lehetnek a leszokni vágyók számára. Hozzátette, hogy a kevésbé ismert addikciók, például a hashajtó-függőség is komoly egészségügyi problémákat okozhat.

„Mindig találhatunk okot, hogy a függőségnek élhessünk” – mondta, hozzátéve, hogy a leszokás első lépése a felismerés és a változtatás melletti elköteleződés.

A teljes beszélgetést az Mforon olvashatja el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
Czwick Dávid | 2026. október 11. 17:01
Ferences pap a Vatikán elsőszámú mesterséges intelligencia (AI) szaktekintélye, akinek a szavára a Szentatyától az ENSZ-ig mindenki figyel. A mérnökből lett teológus-szakértő határozottan fellép az ellen, hogy a nagy techcégek kisajátítsák a technológia jövőjéről szóló vitát. Úgy véli: a mesterséges intelligencia etikája nem lehet szűk vállalati igazgatóságok privilégiuma, és vallja, hogy kifejezetten akkor kell figyelni az új technológiára, amikor emberek sorsa függhet tőle.
Tudomány-technika A mobiltelefonálást is letarolja Elon Musk? Azért nem eszik olyan forrón a kását
Litván Dániel | 2026. október 7. 18:31
Magyarországra hozza a 4iG a Starlink Mobile-t. De mennyire kell félni a hagyományos mobilszolgáltatóknak az új megoldástól? És mire lesz ez jó?
Tudomány-technika Az idegrendszer csodáit kutatják az új orvosi Nobel-díjasok
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:34
Karl Deisseroth, Peter Hegemann és Georg Nagel kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a fényérzékeny ioncsatornákkal és az optogenetikával kapcsolatos felfedezéseikért – jelentették be a stockholmi Karolinska Intézetben.
Tudomány-technika A Pentagon nem fékez, inkább felfegyverzi a mesterséges intelligenciát
Litván Dániel | 2026. október 3. 11:51
Külön parancsnokságot állítanak fel az autonóm, intelligens fegyverek fejlesztésére. Elon Musk is újra képbe kerül.
Tudomány-technika Már ördögi cselekre is képes az AI – hátra is hőkölt a fejlesztő
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 08:18
Kezd kezelhetetlenné válni a technológiai csoda?
Tudomány-technika Sokkol a Google, reszkethet az Apple: jönnek a megfizethető AI-laptopok
Czwick Dávid | 2026. szeptember 28. 10:16
Már-már frontális támadásnak is beillő hadjáratot indított a prémium laptopok piaca ellen a Google: a techóriás lerántotta a leplet a legújabb Googlebookról, amely nemcsak teljesítményben, hanem dizájnban és AI-integrációban is rengeteg újdonságot ígér. A lépés komoly hatással lehet a hordozható számítógépek piacára, ahol az Apple eddig viszonylag kényelmesen őrizte dominanciáját. De ennek most vége szakadhat: ha bejön a keresőóriás új, jó árasított dobása, akkor főhet csak igazán a cupertinói konkurencia feje. Bemutatjuk a legújabb kütyüről ismertté vált első információkat.
Tudomány-technika Újabb intő jel: történelmi hackertámadást hajtott végre az OpenAI fenegyereke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:39
Nagyobb lehet a baj az eset után, mint gondolnánk.
Tudomány-technika A spanyol kormány már szabályozná a Mesterséges Intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:16
A mesterséges intelligencia egyértelmű szabályozási keretrendszerének létrehozását és felelősségteljes alkalmazását biztosító kormányzati tervet jelentett be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Tudomány-technika Vége a tippelgetésnek: a mesterséges intelligencia hamarosan lefordítja, mit mond a kutyád?
Czwick Dávid | 2026. szeptember 19. 16:57
A mesterséges intelligencia (AI) tényleg elhozhatja azt a pillanatot, amit az emberiség évezredek óta csak a mesékben és a sci-fikből ismert? Valóban karnyújtásnyira lehet az állatok nyelvének dekódolása és megértése? A legújabb AI-rendszerek már nem pusztán a haszonállatok vagy a ragadozók kommunikációját képesek rögzíteni, de alkalmassá váltak ezek elemzésére, rendszerezésére is. Emiatt adódik a kérdés: mi magunk is képesek leszünk válaszolni nekik? Van amire már van válasza a tudománynak, de felszínre kerültek etikai kétségek is a témában.     
Tudomány-technika Eltűnnek a gyerekek a közösségi médiából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 13:41
Egy uniós előterjesztés arra kötelezné a közösségimédia-platformokat, hogy tiltsák meg a hozzáférést 13 év alatti gyermekeknek, fiókot pedig csak 15 éves kor felett lehessen regisztrálni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG