Baranyában 675 millió forintos uniós támogatású útfejlesztés ért véget a közelmúltban: megújult a sároki bekötőút 2,9 kilométeres szakasza, és megépült a Sároktól a horvát határhoz vezető egykilométeres út - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A társaság közleményében azt írta, hogy a Dél-dunántúli Operatív Program keretén belül megvalósult beruházás kivitelezője a bekötő utat kiszélesítette, annak aszfaltburkolatát megerősítette, padkát, földárkokat épített ki, felújította a meglévő műtárgyakat, buszmegállókat.
A várakozások szerint a fejlesztéssel nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és rövidül az utazási idő, az egykilométeres új út emellett elősegíti a horvát-magyar határon való átjárást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



