3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.

A szervezők a széles körű piackutatás során mintegy 800 hazai vállalatot kerestek meg, hogy induljanak el a teamwork2021 nevű megmérettetésen, s körülbelül 300-an jelezték is érdeklődésüket. Közülük kerülhet ki az a legalább 50, legfeljebb 75 csapat, amely összemérheti tudását. A jelentkezés már elindult, s a mezőny érkezési sorrend alapján állhat össze. Megkötés, hogy a háromfős csapatok minden tagjának ugyanannál a vállalatnál kell dolgoznia, méghozzá vezetői beosztásban.

Már lehet regisztrálni. Fotó: Pixabay
Már lehet regisztrálni. Fotó: Pixabay

Vagyis a teamekbe csoportvezetőktől a vezérigazgatókig mindenki bekerülhet. A szervezők ugyanakkor várják egyetemisták jelentkezését is, közülük esettanulmányok alapján kerülhet a négy legjobb csapat az indulók közé.
A nevezési díj többszázezer forint, amelyet azonban csak a vállalati csapatoknak kell kifizetniük, az egyetemista gárdák részvétele ingyenes, azt a szervezők állják – közölte Hajmássy Anikó, az Event Csoport ügyvezetője, a jövő évi verseny szervezője.
A vezetői képességeket felmérő verseny a tervek szerint 2021. június 19-én, szombaton reggel 9 órakor indul, de a résztvevők már előző este, 6 órától szervezett keretek között ismerkedhetnek egymással. A szombati program a vezetés, a szervezeti kultúra és az együttműködés terén szakértő és szerző amerikai Jon Gordon előadásával kezdődik, amelyet követően 11 órától estig vetélkednek egymással a csapatok.

A feladatokról a szervezők egyelőre nem kívánták lerántani a leplet, mindössze annyit érzékeltettek, hogy lesz tudáspróba, prezentációs kisfilm, pozitív stressz kiaknázása, tehát mindent elkövetnek, hogy “meglepjék őket” új innovatív játékaikkal és egyfajta fúziós gondolkodással.

A csapatok teljesítményét egy nyolcfős zsüri értékeli, amelynek 7 tagja a vállalati szférából kerül ki. A zsüritagok közül egy személy neve már ismert. Fluck Benedek, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:

“Több évtizedes élsportolói múlttal a háta mögött egyértelmű, hogy a versenyszituációk milyen fontosak az ember életében”

Eckert Bálint, az Event Csoport szervezetfejlesztője a sajtótájékoztatón azt mondta, a felsővezetők hasonlítanak egymásra, mégis mások. Többségük csúcstudással rendelkezik szakmájában, ezért is lesz érdekes kimozdítani őket komfortzónájukból.

A verseny tétje, hogy ki lesz a legjobb vállalati csapat Magyarországon?

„Az a csapat lesz sikeres, amely nem ott fogja létrehozni a team együttműködését, hanem kiderül, hogy már megvolt köztük a bizalom” – érzékeltette Németh Tamás szervezetfejlesztési mentor, a teamwork2021 program szakmai vezetője.

Hozzátette: nem lexikális tudásra lesz szükség, inkább az együttműködésről, kompetenciáról, gyakorlatról szól majd a megmérettetés, arról, hogy meg mernek-e nyílni a vállalatvezetők egymás előtt.

A szervezők csak az első tíz helyezett team nevét hozzák nyilvánosságra. A vasárnapi eredményhirdetést követően pedig – mintegy levezetésként – az összes résztvevő immár közösen egy Guinness-rekord felállítására tesz kísérletet, ahol Goldbergi-gépeket (láncreakciószerűen működő szerkezetek) várnak el a csapatoktól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Vizsgálóbizottságot hoznak létre a tiszaújvárosi Mol-robbanás miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 10:11
A történteket részletesen kivizsgálják. 
Uniós pályázatok Kijöttek a 4iG harmadik negyedéves számai
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 09:45
Az első félév kedvező üzleti teljesítményére építve a 4iG Csoport az év harmadik negyedévben tovább gyorsította növekedését.
Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG