A program keretein belül áprilisban 49 milliárd forintos pályázati felhívás jelenik meg a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére, az öntözött területek növelésére.
A kertészeti ágazat esetében összesen 4,5 milliárd forint összeg már rendelkezésre áll erre a célra, amelyre az érintettek az ültetvénytelepítést támogató felhívás keretében pályázhatnak.
Az Európai Bizottság eredetileg kizárólag víztakarékos, azaz az öntözésre felhasznált vízmennyiség csökkentését célzó beruházásokat kívánt támogatni a Vidékfejlesztési Programon keresztül, azaz egyáltalán nem lett volna lehetőség új öntözési beruházásokra, az öntözött területek növelésére. A Miniszterelnökség a brüsszeli tárgyalásokon azonban elérte, hogy Magyarországon az öntözött területek növelését célzó fejlesztéseket is lehessen támogatni uniós forrásokból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



