4p

A Transcend egyedülálló tervezőprogramja több száz órás mérnöki munkaórát vált ki zöld ipari beruházásoknál. „Büszkeség számunkra, hogy nem csak a startup vezetői és teljes fejlesztői csapatában vannak jelen magyarok, hanem a befektetők körében is” – mondta el Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója. A budapesti székhelyű kockázatitőkealap-befektető már magvető fázistól kezdve támogatta a startup útját. Ennek eredménye a napokban zárult nemzetközi növekedési tőkebevonás, amely végül tízmillió dollárosra duzzadt.

A startup által fejlesztett szoftver ötlete onnan fakad, hogy egyre nagyobb az igény az innovatív zöld ipari beruházásokra, mint a napelemparkokra, ivóvíztelepekre és szennyvíztisztítókra. Az építőipar egyik legnagyobb problémája, hogy már az árajánlathoz rengeteg mérnöki órát vitt el a tervezés. Sok esetben a befektetett munka nem is jelenti automatikusan a munka elnyerését. Erre talált megoldást egy 21. szátadi megoldást a Transcend csapata.

A szoftver lényege, hogy a több száz órás mérnöki munkát igénylő tervezési folyamatot automatizálják, mindezt leredukálva 6-8 órára. Mindehhez, csak egy 15 perces előzetes adatbevitel szükséges és az ezt követő munkaórák után, 5 különböző tervezetet hoz létre és ajánl fel a szoftver, árajánlatokkal együtt, így teljes mértékben megkönnyítve még a választási folyamatot is.

A magvető körrel kezdődött minden

A magvető fázisban, a Vespucci Partners kockázatitőkealap-befektető hárommillió dolláros befektetéssel támogatta meg a Transcendet még 2019 decemberében. Ez a lépés komoly szerepet játszott az Organicából való kiválásban, valamint lehetővé tette a nemzetközi piacra való kilépést – mondta el Bohács Péter fejlesztési vezető. „A Vespucci a magvető kör után nagy segítséget nyújtott magyar fejlesztői központ toborzásában és több befektetőnek is bemutatta a céget a Series A körhöz” – mondta el a tőkebevonás lezárulta után a Transcend alapító-ügyvezetője, Ari Raivetz. A startup szoftverének működéséről korábbi írásunkból lehet többet megtudni.

A hibrid modell sajátossága és sikere

A fenti befektetésből is kirajzolódik a Vespucci jellegzetes működési elve, ami a hibrid modell: a cégnek létrehoznak egy amerikai és egy magyar lábat is. Hazánkban folyik minden – a startuphoz kapcsolódó – fejlesztés, Amerikában pedig a sales és marketing csapat van jelen, jelen esetben New Jerseyben. A Transcend is ezen a modellen alapul és működik, de minden olyan startupot ebbe az irányba terelnek, amibe befektetnek.

„A hárommillió dolláros magvető körtől a tízmillió dolláros Series A körig a Transcend tizenhét hónap alatt jutott el, ami a világon mindenhol figyelemre méltó eredmény, méltán lehetnek rá nagyon büszkék. Nekünk pedig kiváló visszajelzés arra, hogy az általunk preferált hibrid modell nem csak működik, hanem valódi versenyelőnyt ad” – nyilatkozta Sohajda Júlia, a Vespucci Partners ügyvezető partnere.

„Series A” befektetési kör

Az említett 10 millió dolláros körbe a Vespucci Partners fél millió dolláros ticket size-zal szállt be. Továbbá ebben fordulóban még az amerikai Aspen Capital Group, a HG Ventures és a holland víz fókuszú fejlesztésekre specializálódott cég, a Pure Terra vett részt.

A Transcend globális ügyfeleinek száma rohamosan növekszik és ezek között jelen van például a Black and Veatch, amely a világ száz legértékesebb építőipari cégek egyike, valamint a United Utilities is, az Egyesült Királyság ikonikus közműcége. A fejlődés egy fontos tényező a Transcend számára, ezért folyamatosan törekednek a fejlesztésekre és innovációkra, a szennyvíztelepek után az ivóvíztelepeket és egyéb komplexebb ipari létesítményekkel és épületekkel kapcsolatos rendszereket is szeretnék megcélozni.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG