2p

Vajon mi az összekötő kapocs a bébi tápszer és a sörgyártás alapanyaga, a gluténmentes száraztészta és az ehető tányér között? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: a kukorica! A sikertörténethez egy vállalkozó szellemű dinasztia alapító személye volt a kulcs.

A Vaszkó család által létrehozott Civita csoport története éppen 30 éve, 1992-ben kezdődött, amikor Vaszkó László és felesége felismerték a kukoricában rejlő értékeket és belevágtak egy kukoricamalom építésébe. Mindig is volt kereslet a minőségi kukoricalisztre, azonban a folyamatosan változó piaci körülmények, újabb és újabb próbák elé állították őket. Innovációval és fejlesztésekkel válaszoltak a kihívásokra, így nemcsak átvészelték a hullámvölgyeket, de megerősödve kerültek ki minden helyzetből, ami által folyamatos növekedési pályán tudták tartani a cégcsoportot.

A 2000-es évek eleje vízválasztó volt a Civita életében. Az akkori fejlesztéseknek köszönhetően épült meg a kukoricaolaj-üzem és az új, világszínvonalú malom. Piacvezető kukoricamalomként pedig már a következő nagy lépésre, a tésztagyártásra készültek. Négy évig tartó piackutatási, fejlesztési – és nem utolsó sorban – kóstolási folyamatok után aztán 2017-ben megszületett a Civita magas rosttartalmú kukoricatészta. A cégvezetés fontosnak tartotta, hogy a termékcsalád a hagyományos tészták ízvilágát kövesse, ne tartalmazzon semmilyen allergént, illetve adalékanyagot, és kizárólag vegyszer- és GMO-mentes kukoricából készüljön. A kukorica továbbra is alapanyagként adott, aminek köszönhetően számos fejlesztési ötlet lapul még a tarsolyban. A legújabb fejlesztés a 100%-ban természetes úton lebomló és ehető tányér illetve kávés pohár, melyek az eldobható műanyag tányérok alternatívájaként igazi innovátornak számítanak.

A cégcsoport sokat változott az elmúlt 30 évben. Ennek az erős és válságálló családi vállalkozásnak a növekedési története remek bizonyíték arra, hogy a kitartó és lelkes, vállalkozó szellemű vezetés mindig jó befektetés. Az innovatív vezetői szemléletnek köszönhetően a Civita Group 2022-re közel ötmilliárd forintos forgalmat lebonyolító, stabil lábakon álló cégcsoporttá nőtte ki magát. A tradíció és az újító szellem tovább él az immár második generációs vezetésben is, hiszen a dinasztialapító átadta a stafétát két fiának, Gábornak és Péternek.

(x)

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Lukoil olajfúró tornyokat támadott Ukrajna a Kaszpi-tengeren
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 16:31
Az ukrán fegyveres erők három, Oroszország egyik legnagyobb olajvállalatához tartozó fúróplatformot támadtak meg – közölte az ukrán vezérkar vasárnap.
Vállalat A Dar Global és a Trump Organization 10 milliárd dolláros szaúdi fejlesztéseket indít
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:31
A szaúdi ingatlanfejlesztő két Trump márkájú luxusprojektet indít Rijádban és Dzsiddában, összesen 10 milliárd dollár értékben – jelentette be vasárnap Ziad El Chaar vezérigazgató.
Vállalat Norvégokra és kínaiakra is süt a megújuló nap Egyiptomban
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 15:05
Egyiptom összesen 1,8 milliárd dollár értékű megújulóenergia-megállapodást írt alá, jelentette vasárnap az állami televízió.
Vállalat Megtörik a három éves átok? Ez várhat idén a magyar cégekre
Imre Lőrinc | 2026. január 11. 12:01
Tavaly már sorozatban a harmadik évben csökkent a Magyarországon működő társas vállalkozások száma. Ez egybevág a harmadik éve stagnáló gazdasággal. A kilátásokat illetően az áprilisi választásokig nagy változásra nem számíthatunk, azt követően viszont akár pozitív fordulat is elképzelhető.
Vállalat Kilőttek a DH Group hitelközvetítései és a jutalékbevétele
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:25
Az ingatlanközvetítéssel és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó DH Group csaknem 30 százalékkal növelte hitelközvetítéseit és a jutalékbevételeit 2025 utolsó negyedévében.
Vállalat Nagyot robbantott a TSMC a negyedik negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:15
A mesterséges intelligencia térhódítása igen jól jött a tajvani chipgyártó vállalatnak.
Vállalat A Meta az atomerőművek karjaiba szaladt
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:24
Három atomenergia vállalattal is hosszútávú energiavásárlási megállapodásokat kötött.
Vállalat Kínával is dacolt a BMW, erős napot futnak a németek
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:05
A BMW Csoport 2025-ben világszerte 2 millió 463 ezer 715 járművet szállított ki, ami 0,5 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte a vállalat a honlapján közzétett jelentésben pénteken. A bővülést elsősorban Európa és az Egyesült Államok, valamint a Mini márka teljesítménye biztosította, miközben a kínai piac jelentősen visszahúzta az összesített számokat.
Vállalat Több száz millió forintos bírságot fújt be a szél a One ablakán
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 12:45
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 352 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt. jogutódjára, a One Magyarország Zrt.-re, mert a Vodafone 2022 októbere és 2024 májusa között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az inflációkövető díjkorrekció alkalmazásáról – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
Vállalat Óriási, közel egy évtizedes sorozat szakadt meg a technológiai nagyágyúnál
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:45
Az LG Electronics először jelentett negyedéves veszteséget kilenc év után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG