3p

Önálló programot indít az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szolidaritási alapjából, 25 millió forintos induló kerettel - tájékoztatott a BKIK pénteken.

A kamara közleményében kiemelte: a program fejenként 50 ezer forintos támogatást tesz lehetővé hozzávetőleg 500-1000 vidéki, a kezdeményezés célkitűzése szerint elsősorban egészségügyi dolgozó számára. A kezdeményezés lényege, hogy egy-kétnapos autóbuszos városnéző túrákat szerveznek a fővárosba olyan csoportok részére, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként működésben tartották az országot.

Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy minél több utazásszervezőt, személyszállításban, programszervezésben részt vevő vállalkozást és szolgáltatót szeretnének bevonni a turizmusélénkítő programba, hogy még szélesebb körben segíthessék a járvány előtt javarészt a külföldi vendégekre támaszkodó iparág talpra állását. A kamara ezért nyitott a kormányzattal való együttműködésre további támogatási lehetőségek érdekében - tette hozzá.

A Szolidaritási alap forrásainak bővítéséhez a kamara olyan vállalatok segítségét is várja, melyek az elmúlt másfél évben a világjárvány ellenére vagy éppen annak köszönhetően sikeresek maradtak - olvasható a közleményben. A program első próbaeseményét augusztus végén tartották: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Heves Megyei Területi Szervezetének közreműködésével ötvenen látogathattak a fővárosba megyei egészségügyi és szociális intézményekből - tájékoztattak.

A BKIK a program keretében iparági kutatást is indít majd - jelezték. Az utazások résztvevői között végzendő adatgyűjtéssel a budapesti látogatási csomagok finomhangolását, valamint a budapesti belföldi turizmus szervezésének szakmai- és marketing támogatását szeretnék segíteni. A kamara Szolidaritási alapjából eddig az #újranyitvaBP kuponos kampányt támogatták, amely a fővárosi vendéglátóipari vállalkozások forgalmának növelését célozta meg 50 millió forintos induló kerettel.

Szeptemberig 44 budapesti étterem 180 pályázata keretében már mintegy 7000 egészségügyi dolgozót, pedagógust, önkormányzati dolgozót, tűzoltót és polgárőrt láthattak vendégül a pályázók. A pályázatra továbbra is várják a fővárosi éttermek és 10-50 fős, az ország működőképességét biztosítók csoportjainak jelentkezését a keret erejéig az ujranyitvabp.bkik.hu oldalon.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszűnik az MTVA bonyolult és átláthatatlan struktúrája és finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 19:34
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.
Vállalat Szép kis osztalék kifizetéséről döntött az INA
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:21
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent – közölte a társaság az MTI-vel.
Vállalat Elon Musk a világ első billiomosává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:05
A SpaceX technológiára fókuszáló Nasdaq indexbe való bejegyzése jó teszt a tőzsdére lépő mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalatok értékelésében, ezért a riválisok szorosan figyelemmel fogják kísérni.
Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG