2p

A hétfői sajtótájékoztatón beszélő szakértő szavait a bank szerint tévesen interpretálták.

November 3-án, hétfőn és november 4-én, kedden több magyar médium is tévesen interpretálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének hétfői sajtótájékoztatón ismertetett makrogazdasági helyzetértékelését. Éppen ezért a K&H a félreértések elkerülése végett megismétli állásfoglalását – és elküldte közleményét szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül alább közlünk.

A K&H Bank ügyel a cégérre is
A K&H Bank ügyel a cégérre is
Fotó: DepositPhotos.com

Németh Dávid hétfőn arról beszélt, hogy költségvetés 2024-ben még jó helyzetben volt, az elsődleges – kamatkiadások nélküli – egyenleg ugyanis egyensúlyt mutatott. A jelenlegi kilátások alapján 2026 végére azonban a GDP 2-2,5 százalékára növekedhet az elsődleges hiány, a 3,5 százalékos kamatkiadásokkal együtt a teljes deficit már 6 százalék lenne, abban az esetben, ha nem történnek intézkedések. Amennyiben ezek elmaradnak, akkor a hitelminősítő intézetek leronthatják a magyar osztályzatot.

A K&H független pénzintézetként kiemelten hangsúlyozza, hogy bármelyik politikai erő nyeri meg a jövő áprilisi országgyűlési választásokat, a kedvezőtlenebb hitelminősítés elkerülése érdekében lehet szükség a kiigazításokra.

Németh Dávid a sajtótájékoztatón pusztán példákat említett arra, hogy milyen lépések jöhetnek szóba az egyensúly helyreállítása érdekében.

A K&H független pénzintézet, ennek megfelelően a működésének és üzletpolitikájának alapvetése, egyben szerves része, hogy szigorúan csakis és kizárólag üzleti, valamint gazdasági eseményeket, változásokat kommentál, ez pedig egyben azt is jelenti: politikai véleményt soha, semmilyen esetben nem nyilánít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:48
A várakozásokat messze felülmúló sikerrel zárult a Vulcan Shield Hungary (VSH) első hivatalos állásbörzéje Békéscsabán. Több százan jelentkeztek az állásokra.
Vállalat A Wizz Air felfüggesztette a Közel-Kelet felé tartó járatait
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:16
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát – közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
Vállalat Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:02
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) 176 600 000 euró (majdnem 70 milliárd forint) össznévértékű kötvénykibocsátást valósított meg, valamennyit sikeresen lejegyezték – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
Vállalat Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
Bózsó Péter | 2026. február 27. 16:07
A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.
Vállalat Arab befektető száll be a 4iG-ba
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:31
A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.
Vállalat Kiváló hír jött a Richterről
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:46
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP). A készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként.
Vállalat Történelmi eredmény a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:32
Ez a legerősebb pénzügyi eredményük, további növekedési lehetőségek is vannak.
Vállalat Ötödével növelte árbevételét az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:16
A nyereség viszont csökkent – de csak átmenetileg.
Vállalat Nőtt a bevétel, de csökkent az eredmény a Richternél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:44
Idénre pedig „magas egyszámjegyű” növekedést várnak.
Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG