3p
Tovább megy a huzavona, 3,5 milliárd forintnyi repjegy értékét nem kaphatják meg így az ügyfelek, akik négy éve repültek volna.

Nem érkezett ajánlat a Malév Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) szembeni követelésének megvásárlásra, a több mint 3,5 milliárd forint értékű követelésre a légitársaság felszámolója írt ki pályázatot. A társaságot felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. közölte: a követelés elzálogosított, harmadik fél által részben peresített, a felszámolásban ez az utolsó vagyonelem.

Négy éve nem kapták vissza jegyárakat

A 12,85 millió dolláros (mai árfolyamon több mint 3,5 milliárd forint) követelés az IATA által működtetett elektronikus elszámolási rendszerekben visszatartott, a Malév utolsó repülőjegyeinek értékesítéséből származik. A pályázatot a felszámoló újból meghirdette változatlan feltételekkel.

A Malév négy éve, 2012 február eleji csődje közvetlenül 7200 utast érintett, közülük több mint háromezren tartózkodtak külföldön, amikor leállt a cég. Ennél azonban sokkal többen voltak azok, akik a következő hónapokban terveztek utazni a Malévvel, a légitársaságnak összesen 750 ezer foglalása volt. Ezeknek a jegyeknek az árát tartja vissza mind a mai napig a globális jegyeladó rendszert működtető IATA.

Az oroszoknak is kell belőle

Az IATA által visszatartott pénz azon repülőjegyeknek az ára, amelyeket utazási irodákon keresztül vásároltak az ügyfelek. Egy légitársaság csődje esetén a szervezet ezeket az összegeket 60 napon belül visszautalja az utazási irodáknak, hogy azok el tudjanak számolni ügyfeleik felé. A Malév kisebbségi tulajdonosa és egyben legnagyobb hitelezője, az orosz Vnyesekonombank azonban bíróságon megtámadta ezt a gyakorlatot, azt követelve, hogy a pénzt az IATA a Malévnek fizesse vissza. (Így ugyanis az összeget a felszámolás során fel kell osztani a hitelezők között, és jut belőle az orosz banknak is.)

A kérdést azóta sem sikerült rendezni, így viszont azok az ügyfelek nem láttak még a pénzükből semmit, akik annak idején utazási irodán keresztül vásároltak Malév repülőjegyet. Kártérítést eddig csak azok kaptak, akik a Malév csődjének bejelentését követő három napon belül utaztak volna, őket ugyanis a kormány döntése alapján a magyar állam kártalanította. Mellettük azok jártak még „jól”, akik bankkártyával fizettek a repülőjegyért, ilyen esetekben ugyanis a bankok – törvényi előírás alapján – visszatérítik a kártyás vásárlás összegét, majd maguk próbálják meg azt bevasalni a nem teljesítő szolgáltatón – ebben az esetben a Maléven.

Címkék: Vállalat IATA Malév

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG