4p

Határozatban áll ki a kormány a Hungaroring 1,6 milliárdos felújítása, év 14 milliárdos jogdíja mellett, valamint Palkovics miniszternek kiadja, hogy évi 3,3 milliárdért hozza Hajdúnánás mellé a MotoGP versenysorozatot is. A magyar feltalálók segítésére hivatott céget átalakítják Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggé.

2027-ig biztosan rendeznénk Forma-1-et - évi 14 milliárd forintról indulunk

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egy hete közölte az MTI beszámolója szerint: nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat. "A héten megtörtént az áttörés, a mai, vagy a holnapi Magyar Közlönyben megjelenik az a kormányhatározat, amely egyrészt tartalmazza, hogy 2027-ig érvényes a szerződésünk és erre kormánygarancia van, valamint azt, hogy elkezdődhet a tervezési folyamat" - nyilatkozott Gyulay Zsolt. Jelezte, a tavaly kapott jelentés szerint a Hungaroring főépülete, a boxok és a versenyirányítási központ állapota már nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak.

A sportvezető által emlegetett közlöny végül szerda éjjel jelent meg. A 171-es sorszámot viselő Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározat rendelkezik arról, hogy a kormány egyetért azzal, hogy a főépület felújítása történjen meg 1,6 milliárd forintból; ennek fedezeteként egy 2017-ben adott 5 milliárd forintos tőkejuttatást jelöl meg a kormányhatározat.

Az első három helyezettnek járó trófeák a Forma-1-es Magyar Nagydíj első napján a mogyoródi Hungaroringen 2019-ben. MTI/Balogh Zoltán
Az első három helyezettnek járó trófeák a Forma-1-es Magyar Nagydíj első napján a mogyoródi Hungaroringen 2019-ben. MTI/Balogh Zoltán

A határozatban van egyfajta szándéknyilatkozat is a kormány részéről: egyetértenek azzal, hogy a Magyar Nagydíj 2021–2027 között megrendezésre kerüljön azzal, hogy

a  2021-ben kifizetendő jogdíj összege 45 035 552,63 dollár (jelenlegi árfolyamon hajszál híján 14 milliárd forint), az ezt követő években kifizetendő éves jogdíj összege pedig az előző éves jogdíj összegének 4 százalékkal növelt összege.

Soknak tűnik a 14 milliárd? Rosszabb is lehetett volna

A kormány a friss határozat szerint visszavonja az 1865/2015. (XII. 2.) Korm. határozatot - ez a 2017-2026 közötti kötelezettségvállalásunkat tartalmazta. Ebben még az állt: a 2017-ben kifizetendő jogdíj összege 37 407 118,88 USD, az ezt követő években kifizetendő éves jogdíj összege pedig az előző éves jogdíj összegének 5 százalékkal növelt összege. 

Ez alapján számítva 2021-ben 45,4 millió dollárnak kellett volna lennie a 2021-es jogdíjnak - ennél pár százezer dollárral olcsóbban megússzák az adófizetők a száguldó cirkuszt, ráadásul az új határozatban évi 5 helyett csak évi 4 százalékos emelést tartalmaz a határozat.

Lesz MotoGP is, évi 3,3 milliárdért

A kormány egy másik határozatban egyetért azzal, hogy a  MotoGP futam magyarországi megrendezésére Hajdúnánás külterületén kialakítandó pályahelyszínen, versenypálya kialakításával kerüljön sor. Ezért megalapítják a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft-t 3 millió forint jegyzett tőkével és 100 millió forint tőketartalékkal. 

A MotoGP versenysorozat jogait a Dorna Sports S.L. birtokolja, velük Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek kell leszerződnie 2023-tól a magyar futam megrendezésére. Ennek díja 2023-ban 9,45 millió euró (mintegy 3,3 milliárd forint), ami a következő években évi 5 százalékkal emelkedik.

Tiba István (b) és Kósa Lajos (b3), a térség fideszes országgyűlési képviselői, Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP ) polgármester (b2), Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke (b4), Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motorversenyző (b5) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a MotoGP Magyarországgal kapcsolatos projektjének sajtótájékoztatóján Hajdúnánáson 2020. június 20-án. A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. A beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül. A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg. MTI/Czeglédi Zsolt
Tiba István (b) és Kósa Lajos (b3), a térség fideszes országgyűlési képviselői, Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP ) polgármester (b2), Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke (b4), Talmácsi Gábor világbajnok gyorsasági motorversenyző (b5) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a MotoGP Magyarországgal kapcsolatos projektjének sajtótájékoztatóján Hajdúnánáson 2020. június 20-án. A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. A beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül. A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg. MTI/Czeglédi Zsolt

(2019-ben a miniszter egyébként még azt jelentette be: Magyarország 2022-től rendezhet MotoGP futamot, mostanra a projekt egy évet csúszott.)

A magyar feltalálók támogatása helyett létrehoznak egy ügynökséget is

Egy harmadik kormányhatározatban rendelkeznek a a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség létrehozásáról. Az állami tulajdonú zrt-re

"a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért, valamint az  autó-motorsport fejlesztéséért és a  közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos feladatainak megvalósítására, valamint az  autó-motorsporttal kapcsolatos célkitűzések végrehajtására"

van szükség.

Ehhez a meglévő Valor Hungariae nevű céget alakítják át - ez az innovációt, a magyar feltalálókat támogatni hivatott cég, melynek honlapja szerint ezek (voltak) a céljai: "Minél több MAGYAR ÖTLETBŐL legyen értékesíthető termék! Egyetlen magyar találmány se vesszen el! Ne kerüljön magyar találmány külföldi eladásra az inkubáció korai  szakaszában!" 

A társaságot most átnevezik, és összesen 105 millió forint értékű tőkeemelést hajtanak benne végre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG