3p
Az idei év végére megközelítette a 65 milliót a Prezi regisztrált felhasználóinak száma.
Kép forrása: prezi.com

2016-ban pedig a marketing és értékesítési területen dolgozó üzleti felhasználók állnak majd a cég stratégiájának fókuszában - mondta Árvai Péter, a magyar startup társalapító-vezérigazgatója az MTI-nek adott év végi interjújában. Árvai Péter kiemelte, hogy a csaknem 65 millió felhasználó a világ legnagyobb nyilvános prezentációs adatbázisát, több mint 200 millió nyilvánosan elérhető prezit hozott létre mostanra. A közösség által készített preziket összesen több mint egymilliárdszor nézték meg. A Prezinek havonta 1,1 millió új felhasználója van.

A Prezi tavaly novemberben kapott 57 millió dollárnyi befeketést a Spectrum Equitytől, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől.

Árvai Péter elmondta, hogy 2015-ben gyorsan nőtt üzleti felhasználóik száma, ezen belül pedig elsősorban a marketing és értékesítési területen bővült a Prezit használók köre.

Ők használják ugyanis a legtöbbet a Prezi úgynevezett párbeszéd alapú prezentációját: ilyenkor az előadónak nem kell az egész előadáson végiglapoznia, hanem rögtön egy-egy kívánt diára ugorhat.

Kiemelte, hogy az ő igényeik kiszolgálására számos új sablont is létrehoztak; ez is része annak a stratégiának, hogy a Prezi csapatalapú és mobil megoldásokkal igyekszik segíteni a felhasználóit. A Prezi idén mintegy 40 fővel növelte munkavállalói létszámát, így a budapesti irodában jelenleg 180-an, a San Francisco-iban pedig 50-en dolgoznak, s ezzel egyelőre elérték az optimális létszámot - fejtette ki a vezérigazgató.

Minden platformon

Az idei év egyik legfontosabb eseménye volt a Prezi életében, hogy a szoftvert Androidos eszközökre is kifejlesztették, ezzel jelentősen nőtt a mobil megtekintések száma mind az egyéni, mind a céges előfizetők között. Az Androidos fejlesztés során számos felhasználói visszajelzést beépítettek, és visszacsatornáztak a már korábban megjelent, iOS-en futó szoftverbe, ennek köszönhetően felhasználóbarátabbá vált a Prezi.

Mint kifejtette, ezzel teljesült az a kezdeti céljuk, hogy a Prezi azonos felhasználói élményt nyújtson minden platformon. Mostantól arra törekednek, hogy a Prezit még könnyebb legyen használni, és lépést tartsanak a folyamatosan megjelenő újdonságokkal, eszközökkel, hogy képesek legyenek ezekre is azonnal reagálni.

Ez lehet az irány

A 2016-os tervekről a vezérigazgató elmondta, hogy egyre több cég, a munkahelyeken pedig egyre több csapat használja a Prezit, ami egyre széleskörűbb igényeket támaszt a Prezi felé is; ezeknek a kihívásoknak úgy szeretnének megfelelni, hogy a technológia eltűnjön, és minél zökkenőmentesebb, emberközpontúbb legyen az üzleti kommunikáció.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG