3p

De azért kifejlesztenek egy emlékeztető vakcinát.

A második adag beadása után hat hónappal mintegy 93 százalékban hatásos a Moderna koronavírus elleni vakcinája - közölte a gyártó cég csütörtökön. Ez alig különbözik a klinikai kísérletek során tapasztalt hatásosságtól.

A cég mindazonáltal emlékeztető vakcina kifejlesztésén dolgozik, amelyre a téli időszak előtt lehet szükség, amikor az antitest szintek a várakozások szerint csökkenni fognak.

A Moderna, valamint a Pfizer és partnere, a BioNTech, amely szintén RNS-hírvívő alapú vakcinát gyárt, a harmadik adag beadása mellett foglalt állást a Covid-19 elleni magas szintű védelem fenntartása érdekében, különös tekintettel az erősen fertőző variánsok terjedésére.

Stéphane Bancel, a Moderna Inc. vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a cég az idei évre tervezett 800 millió - 1 milliárd adag vakcina legyártásánál többre nem lesz képes. "Nem veszünk fel további rendeléseket 2021-re, mert a kapacitásunk felső határán vagyunk" - mondta.

A Moderna új adatai a gyógyszergyár által 30 ezer fő részvételével elvégzett klinikai vizsgálatból származnak. Kedvezőbbek, mint a Pfizer és a BioNTech által a múlt héten közzétett adatok, amelyek szerint a vakcinájuk hatásossága kéthavonta mintegy 6 százalékot csökken, és 84 százalékra esik vissza hat hónappal a második oltás után. A két védőoltás hasonló, de nem azonos. Míg a Moderna oltásában 100 mikrogramm hatóanyag van, a Pfizerében 30 mikrogramm.

"A Covid elleni vakcinánk hatásossága tartósan 93 százalék fél évig, de beismerem, hogy a delta változat jelentős új veszélyt jelent, és továbbra is ébereknek kell lennünk" - jelentette ki Bancel.

A hathónapos vizsgálat adatai szerint a Moderna oltása továbbra is 98 százalékos védettséget nyúlt a betegség súlyos formája és 100 százalékban hatásos a Covid-19-betegség okozta halálozás ellen. A placebóval beoltott csoportban hárman haltak meg.

A közegészségügyi vezetők világszerte vitatkoznak azon, hogy szükség van-e a harmadik oltásra a gyorsan terjedő delta variáns megállítására, amely több országban uralkodóvá vált, elsősorban a nem oltottak körében.

A Pfizer közölte, hogy a jövő hónapban tervezi a harmadik oltás engedélyeztetését. Egyes országok, így Németország és Izrael megkezdték, illetve tervezik az emlékeztető oltás beadását.

A Moderna közölte, hogy három különböző potenciális emlékeztető vakcinát tanulmányoz, amelyek jelentős antitestválasszal reagálnak az új variánsokra, közöttük a gammára, a bétára és a deltára. Mint mondta, az emlékeztető oltás utáni semlegesítő antitestek szintje megközelítette a második oltás utánit.

Idén a Moderna 20 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket vakcinaszállításra. 2022-re 12 milliárd dollárra van szerződése, további 8 milliárd dolláros szállításokra pedig opciós szerződéseket kötöttek. Szakértők szerint az amerikai biotechnikai vállalat jövőre várhatóan 2-3 milliárd adag közötti mennyiséget gyárt majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
Vállalat „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. június 27. 11:47
Az elmúlt években az európai uniós pályázatok beszűkülése miatt szinte csak hazai forrásból valósultak meg az informatikai, kibervédelmi projektek Magyarországon. A Tisza-kormány alatt ez a helyzet megváltozhat, bár a közintézmények gazdálkodásának átvizsgálása miatt a nagy felfutást egy átmeneti lassulás előzheti meg – erről beszélt Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója a laptársunknak, az Mfornak adott interjúban.   
Vállalat Washingtonhoz fordult a szerb olajóriás: újabb hosszabbítást kérnek a szankciós mentességre
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:12
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat ismét engedélyhosszabbítást kért az Egyesült Államoktól, mivel a jelenlegi működési felmentés július 1-jén lejár.
Vállalat Megy a sakkjátszma, elhalaszthatják az év egyik leginkább várt tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:15
Az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó amerikai cég a jövő évre halaszthatja tőzsdei bevezetését – tudta meg a New York Times több forrásból.
Vállalat Tovább terjeszkedik az egyik leggazdagabb magyar
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:58
A Jellinek Dániel tulajdonába tartozó Indotek Group megvásárolta az Auchan Retail Internationaltől (ARI) az Auchan Magyarország Kft. fennmaradt 53 százalékos tulajdonrészét, és ezzel kizárólagos tulajdonosa lett a kereskedelmi láncot üzemeltető és az ingatlanjait birtokló társaságnak – jelentette be az Indotek Group pénteken.
Vállalat Egy magyar cég is bekerült a világ 400 legnagyobb vállalata közé
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:15
Megjelent a Forbes Global 2000 rangsora a világ legnagyobb tőzsdei cégeiről. Az OTP Csoport – négy év folyamatos előrelépést követően – idén először került be a világ legjelentősebb 400 vállalatának mezőnyébe.
Vállalat A Közel-Keleten tárgyalt a 4iG vezetője aknavetők és lőszerek gyártásáról
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 17:48
Az Edge Group vezérigazgatója fogadta Abu-Dzabiban.
Vállalat Tőzsdére megy az egyik legnagyobb hadiipari vállalat
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:31
Frankfurtban és Párizsban tervezi részvényeinek bevezetését a német-francia KNDS hadiipari vállalat, a Leopard 2 és Leclerc harckocsik, valamint a Caesar önjáró tüzérségi rendszerek gyártója – jelentette be a cég szerdán. A tőzsdei bevezetést követően a német és a francia állam egyaránt 40 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik majd a vállalatban, míg a fennmaradó 20 százalék intézményi befektetők kezébe kerül.
Vállalat A Rheinmetallnak se mindig jön be minden
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 14:19
Több mint 16 százalékkal esett a Rheinmetall árfolyama szerdán, miután a német kormány törölte a cégnek szánt fregattprogramot, és helyette a Thyssenkrupp Marine Systems (TKMS) által gyártott fregattokat rendel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG