2p
A tárgyalás végén árulják csak el, mire jutottak.

A Tesco, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete megkezdte a tárgyalásokat a jövő évi béremeléssel kapcsolatban - közölte a Tesco a Privátbankár.hu-val.

Mint írják: egyetértettek abban, hogy az egyeztetések során a Tesco munkavállalók érdekeit és az áruházlánc hosszú távú, sikeres magyarországi működését tartják szem előtt.

A Tesco és a szakszervezetek megállapodtak abban, hogy csak a tárgyalások lezárását követően adnak tájékoztatást, részinformációkat a nyilvánossággal nem osztanak meg.

Besokalltak az árufeltöltők

Hétfőn számolt be arról a Magyar Idők szakszervezeti forrásra hivatkozva, hogy a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány, az árufeltöltői munkakörökben alkalmazott munkavállaló hagyhatja el a céget.

A lap cikke szerint az átszervezés  során az eddig külön munkaköröknek számító friss árut, szárazárut, illetve a zöldségáru-termékeket polcokra rakodó árufeltöltők feladatait összevonják, helyette egy munkakör jön létre. Az új, úgynevezett áruházi munkatársi munkakörbe kerülő dolgozóknak ezután a napi munkavégzésük során az eddigi egy helyett mindhárom területen korlátlanul rendelkezésre kell állniuk, és nem a jogszabályban jelenleg szabályozott, évente 44 napot megengedő átirányítás mentén látják majd el a feladatokat.

A  Magyar Idők a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-től nem kapott választ  az átszervezéssel kapcsolatos kérdésére.

Országos bértárgyalások: fényévekre vannak a megállapodástól

A tervek szerint a héten folytatódnak az országos bértárgyalások is. Hogy felteszik-e a pontot az i-re és megszületik megállapodás a 2019-es fizetésekről a kormányzat, a szakszervezetek és a munkaadók között, erre jelenleg nem lát esélyt az általunk megkérdezett szakszervezet elnöke. Az álláspontok eddig nem közeledtek: míg a szakszervezetek kitartanak kétszámjegyű minimálbér emelés mellett, a munkáltatói oldal továbbra is 5-6 százalékos emelést tart reálisnak. Részletek >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG