3p

A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.

A Spar által az APA osztrák hírügynökséggel ismertetett beadvány szerint az előző kormány által bevezetett különadót az új magyar kormány sem szüntette meg, csupán olyan módosítást hajtott végre, amely lehetővé teszi, hogy a nagy kereskedők több kisebb társaságra bontva működjenek, és így alacsonyabb vagy nulla különadót fizessenek. Peter Manhartsberger, a Spar vezetője az APA-nak azt mondta: a több száz üzlettel rendelkező Spar Magyarországot nem lehet több száz külön társaságra felosztani.

Véleménye szerint a szabályozás „abszurd és zaklató jellegű”. Hozzátette, hogy a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés uniós jogba ütközik.

A vállalat panaszában arra is hivatkozik, hogy az adóelkerülés elleni szabályok alapján a hatóságok nem ismernék el azokat az átszervezéseket, amelyek elsődlegesen adózási célokat szolgálnak. Az Európai Bizottság idén az Európai Unió Bírósága elé vitte Magyarországot a kiskereskedelmi különadó és az árréskorlátozás miatt. A Spar korábban is többször sürgette az uniós fellépést, osztrák politikai támogatással. A társaság már 2022-ben panaszt nyújtott be a különadó ügyében.

A Spar szerint a magyar különadó alapján a külföldi tulajdonú áruházláncok, köztük a Spar, éves árbevételük 4,5 százalékát fizetik be adóként, míg a magyar franchise-hálózatok és egyéb hazai szereplők terhelése nulla és 0,15 százalék között mozog.

A vállalat közlése szerint a különadó tavaly mintegy 80 millió euróval, az árréskorlátozás pedig 30 millió euróval terhelte a Spar működését.

Az idei évre a különadó miatti teher közel 90 millió euróra, az árréskorlátozás költsége pedig mintegy 40 millió euróra emelkedhet. Peter Manhartsberger szerint a két intézkedés következtében a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok, köztük a Spar, a Lidl, a Penny, a dm és a Tesco jelentős veszteségeket szenvednek el Magyarországon. Állítása szerint az intézkedések célja az lehet, hogy a külföldi láncok kivonuljanak az országból és értékesítsék üzleteiket, amelyek iránt szerinte elsősorban magyar befektetők érdeklődhetnek.

A Magyar-kormány még nem reagált a Spar bejelentésére. 

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
Vállalat Egy platform, erősebb kapcsolatok: megújul az OTP Csoport kommunikációja
Natív tartalom | 2026. október 2. 13:09
Az OTP Csoport új, nemzetközileg egységes kommunikációs keretrendszert vezet be. A megújulás célja, hogy egyszerűbben, emberközelibben és helyenként könnyedebb hangnemben szólítsa meg az embereket, miközben továbbra is ugyanazokra az értékekre épít: a stabilitásra, a szakértelemre és a folyamatos fejlődésre. Az irány elsőként Magyarországon, Montenegróban és Moldovában jelenik meg, majd fokozatosan a csoport további, érintett piacaira is kiterjed. Ehhez kapcsolódik az „Itt vagyunk” szlogen is.
Vállalat Itt az Opten új AI-asszisztense: felismeri, ha két Mészáros Lőrinc tulajdonos egy cégben
Vámosi Ágoston | 2026. október 1. 14:48
Az új fejlesztésben még vannak hibák, de megbízható és gyorsan átlátja az összefüggéseket. Egyszerűbbé válik a bonyolult kapcsolati hálók, céghálók feltérképezése, és a névazonosság sem fog ki az asszisztensen.
Vállalat Nemzetközi hitelminősítő mondott ítéletet a 4iG-ről a kötvénykibocsátás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 12:20
A Moody’s Ratings értékelésében a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési portfólióját összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt. esetében Ba1 adósbesorolást állapított meg, pozitív kilátás mellett. Ez mindössze egy fokozattal marad el a befektetésre ajánlott kategóriától. Az értékelés a Távközlési Holding októberre tervezett nemzetközi kötvénykibocsátásának előkészítéséhez kapcsolódik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG