2p

Felfutóban a kereslet, újra növekszik a taxizó egyéni vállalkozók száma.

Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján.

A lap elemzése emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott. Abban az évben csaknem 1500 taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal.

Tavaly viszont már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza.

Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban 6 milliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.

(MTI)

Címkék: Vállalat Taxi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG