6p
A jubiláló vállalat annak idején egyszerű gyárként telepedett meg a fővárosban, mára már kemény munkával a legmodernebb technológiák fejlesztőjévé, valódi tudásközponttá képezte át magát Magyarországon - és közben Magyarország hasonlóan keményen dolgozva az Európai Unió legdinamikusabban növekedő gazdasága lett. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a német vállalat budapesti egységének születésnapi ünnepségén.
Varga Mihály pénzügyminiszter (b2), Sami Krimi, a Continental AG Központi Elektronikai Gyárainak vezetője (b3) és Keszte Róbert, a Continental Automotive Kft. budapesti ügyvezető igazgatója (b) a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségen tartott kiállításon 2019. augusztus 30-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

A lehetőségeket nem készen kapjuk, hanem megteremtjük magunknak, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségén, azt magyarázva, hogy a Continental sem kapott semmit ingyen, hanem kemény munkával változtatta át magát gyárból a legmodernebb technológiák fejlesztőjévé, valódi tudásközponttá Magyarországon. "Egy olyan vállalat magyarországi működésének évfordulóját ünnepeljük, amely világviszonylatban is élen jár az új technológiák kialakításában, a kutatás-fejlesztésben és az innovációban" - tette hozzá.

Magyarország pedig szintén sokat dolgozott azon, hogy mára EU-s összevetésben is kiemelkedően erősödjön a gazdasága, így párhuzamos történetet ír a jubiláló vállalattal. Mint Varga elmondta, egyik teljesítmény sem születhetett volna meg a másik nélkül. A német-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom ugyanis minden évben rekordot dönt, a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra, és ez nagyban meg is látszik a GDP-nk teljesítményén. A hatezer Magyarországon működő német vállalat 300 ezer magyar dolgozónak ad munkát, és már idén is számos nagy német beruházásról született döntés - folytatta a pénzügyminiszter, és azt is örömmel újságolta, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2019 tavaszán publikált konjunktúra-jelentése szerint a cégek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismét Magyarországon hajtaná végre beruházását.

Közös múlt, közös jövő

Varga azzal folytatta, hogy többek között az autóiparon keresztül nemcsak a múltja közös a német és a magyar gazdaságnak, de a jövőben is egyfelé akarunk tartani: Németország és Magyarország iparának is célja a digitalizáció és innováció felpörgetése, és a versenyképesség megőrzése, és erősítése. Ennek kapcsán idézte a pénzügyminiszter Angela Merkel soproni látogatását a páneurópai piknik 30. évfordulóján, ahol a német kancellár elismerően szólt Magyarországról, mondván, jól fektettük be az uniós kohéziós alapok ránk eső adagját. Varga Mihály ezúton is megköszönte Merkel szavait, és azt mondta, Magyarország továbbra is partnere akar lenni Németországnak.

Friss adat, hogy több mint 4000 milliárd forint beruházás valósult meg Magyarországon az idei első fél évben, ami mintegy 20 százalékos bővülést jelent, folytatta a pénzügyminiszter. A legutóbbi adatok azt mutatják, hogy a beruházási ráta meghaladhatja a 27 százalékot, ezzel az uniós tagállamok élmezőnyébe kerültünk. A már megszokott "made in Hungary" kifejezés mellett pedig most már egyre gyakrabban előfordul az "invented in Hungary" szókapcsolat is, mondta még el Varga, szemléltetve a magyar ipar modernizációs, innovációs törekvéseit, és ezen lépések sikerét.

Tartósan a magyar gazdaság élvonalában

A Continental születésnapon a pénzügyminiszterét megelőzve két beszéd hangzott el. Elsőként Keszte Róbert, a Continental Automotive Kft. ügyvezető igazgatója lépett színpadra, aki elmondta: a Continental a világ egyik vezető technológiai vállalataként Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása 2018. harmadik negyedévében kezdődött el.

Az ügyvezető igazgató rámutatott: a Continental folyamatosan és nagy mértékben járul hozzá a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez, mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek gyártásával, a járműelektronika, gépjárműabroncsok és műszaki elasztomer-termékek előállításával. Hozzátette: az itt dolgozók arra a legbüszkébbek, hogy az itt gyártott termékekkel a cég a magyar gazdaság élvonalába tartozik.

Keszte azzal folytatta, hogy a Continental csoport Magyarországon 2018-ban elnyerte az Év gyára majd az Ipar 4.0 Mintagyár címeket. Az elmúlt évek sikereire alapozva 2010 óta már elektromos meghajtású autókhoz és hibrid modellekhez is gyártanak különböző rendszereket, egyúttal alapító tagjai a mesterséges intelligencia koalíciónak, és társadalmi felelősségvállalásuk részeként két éve elindították a duális képzést - ismertette az ügyvezető igazgató.

Kesztét Sami Krimi, a Continental AG Központi Elektronikai Gyárainak vezetője követte a színpadon, aki elmondta: a Continental AG a világ egyik vezető technológiai vállalata, amely az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cégcsoport világszinten 2018-ban 44,4 milliárd eurós forgalmat ért el, jelenleg közel 245 ezer alkalmazottat foglalkoztat 60 országban.

A beszédek után a három előadó felvágta a budapesti Continental születésnapi tortáját, melyet - az innováció jegyében - a cég saját gyártású önvezető robotzsúrkocsija szállított a színpad elé.

Varga Mihály, Keszte Róbert, Sami Krimi és a robozsúrkocsin érkezett torta a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségén 2019. augusztus 30-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

A Continental budapesti telephelye idén elnyerte az „Év Gyára 2018” címet, továbbá Ipar 4.0 Mintagyárként is ismert, emellett pedig mentor gyárként segíti a Continental újabb hazai beruházásait. A tevékenységük az autóipar három legfontosabb megatrendjét fedi le: elektromobilitás, az automatizált vezetés és az internetre kapcsolódó járművek.

A gyár kezdetekben elektronikai termékek gyártásával foglalkozott, amelyet folyamatosan, számos új termékcsoporttal bővítettek, mint például a kiváló minőségű fékrendszerek, melyek óriási sikert hoztak, így nemrég elérte az egyik legmodernebb termékük a 40 milliós darabszámot. A gyár Interior divízióval való bővítése során műszerfalak és kijelzők széles választékának gyártásával kezdtek el foglalkozni. Emellett a budapesti HEV (hibrid meghajtási egységek) üzletág gyártja a Jaguar I-Pace innovatív teljesítmény elektronikáját és a Jeep Wrangler új eTorque lágy hibrid rendszerét, mely tevékenységek egyértelműen demonstrálják a budapesti gyárban rejlő képességeket és lehetőségeket.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG